Szily László

Az uniós átlag alatt vagyunk pottyantós vécékben, a románok állnak a legszarabbul

Minden negyedik román és minden harminckettedik magyar budiba pottyant.

Szily László
ÉLET

Amerikában engedélyezték az első otthon, saját kezűleg elvégezhető gyorstesztet

Eddig is voltak olyanok, amiknél az ember maga vette le a mintát, de az új eszköznél a kiértékelés is otthon történik.

Szily László
Egészségügy

Az esetek 95 százalékában hatékony és az időseknél is működik a BioNtech és a Pfizer koronavírus-vakcinája

Lezárult a tesztidőszak, igen bíztató eredményekről számoltak be. Napokon belül megkaphatják az engedélyt a forgalmazásra, év végéig 50 millió, 2021 végéig 1,3 milliárd adag gyártását ígérik.

Szily László
Egészségügy

Nem hosszabbították meg február elejéig a korlátozásokat

Tényleg nem könnyen érthető a keddi kormányhatározat szövege, de nem azt jelenti, hogy február 8-áig maradnak a bezárások és kijárási tilalom. Hanem azt, hogy a vészhelyzetet hosszabbították meg addig.

Szily László
POLITIKA

Közleményben tudatja a magyar ellenzék az európaiakkal és vezetőikkel, hogy Orbán nem egyenlő Magyarországgal

Azzal, hogy akadályozza az európai, benne a magyar válságkezelést, az európai és a magyar polgárok érdekeivel és elvárásaival szemben cselekszik - írják az Orbán-kormányról.

Szily László
POLITIKA

Majdnem 90 ezer szexuális zaklatásról tettek bejelentést az amerikai cserkészszövetség ellen augusztus óta

A szám elképesztő, az amerikai élet egyik alapintézménye eleve hasonló zaklatási ügyek miatt ment csődbe.

Szily László
bűnügy

Alig lepődött meg a New York-i metró utasa az óriási pizzaszeletet vonszoló patkányemberen, a korláton átmászva kikerülte

Hidegvér!

Szily László
ÉLET

Lezuhant és meghalt Dubaiban a rakétahajtóművel repkedő híres francia denevérember

Vincent Reffet edzés közben szenvedett balesetet.

Szily László
baleset

Vizsgálják, hogy tényleg vírusos járvány miatt úszik-e ki a partra annyi bálna a francia partoknál

Mintát vettek az egyik óriási holttestből, hogy kiderüljön.

Szily László
ÁLLAT

Károly visszatér: „Az egész napom kuka, gyenge vagyok, mint az őszi légy”

Mi történt április vége óta Károllyal, a negyvenes, gyerekes magyar dolgozó családapával, aki márciusban elkapta a koronavírust, hogy utána naplót írjon az élményeiről a 444-re? Dübörgő pulzus, lupus, két újabb visszaesés: a koronavírusnak az utójátéka se könnyű.

Szily László
koronavírus

Miközben minden szórakozóhely bezárt, a fideszes oligarcha és a Fidesz-káder kaszinói nyitva maradhattak

Hajnaltól este 7-ig továbbra is kinyithatnak és termelhetik a pénzt Garancsi Istvánnak és Szalay-Bobrovniczky Kristófnak.

Szily László
gazdaság

Négyen verekedtek össze New Yorkban egy parkolóhely miatt, de amikor azt hitted, hogy már vége, akkor jött a kattant audis és elképesztően zárta le a harcot

Meglepő, hogy senki sem halt meg a végén, még a baseballütős fickó sem.

Szily László
bűnügy

Mit válaszoljon az a focidrukker, aki irtóra örül a válogatott győzelmének, de közben azzal cseszegetik, hogy ezzel végül is Orbán Viktornak ad igazat?

A magyar foci egy olyan kivételes kincs, amit senki sem lophat el magának. Még az sem, aki egyébként egy egész országgal is képes ezt megtenni.

Szily László
publicisztika

A PIROS FONAL MEGVÉD A VÍRUSTÓL, harsogja címlapján a kormány bulvárlapja, a jobbikos feljelenti

Stummer János szerint rendkívüli jogrend idején ez rémhírterjesztés.

Szily László
Média

A koronavírus vitte el a Yorkshire-i Hasfelmetszőt, a hetvenes évek rettegett angol sorozatgyilkosát

13 nőt gyilkolt meg Peter Sutcliffe 1975 és 80 között. Elkapta a fertőzést, majd visszautasította a kezelést, mert megtért Jehova Tanúi közé.

Szily László
bűnügy