Ellopták őket.
Hiába szeretett volna fertőzésveszély nélkül tiltakozni, a kormányrendeletre hivatkozva nem engedték.
“A szabad véleménynyilvánítás korlátozása a magyarok számára elfogadhatatlan” - mondta annak a kormánynak a diplomatája, amely alatt sima lájkolásért rúgnak ki embereket.
Automatikus vámolással készül a Posta, a legolcsóbb dologra is 27 százalék áfát kell fizetni, és a vámolásnak is lesz jutaléka.
Nagy a kavarás a nyári Európa-bajnokság körül. 12-ből 8 rendező tudott nézőket garantálni.
De csak akkor fizetnek,, ha a vakcina megkapja az európai engedélyt.
Altatásban volt a nő, akit halálra szúrt.
Hiába fizette ki az állam tavaly év végén az adósságukat, 2021 elején újra teljesen kiköltekeztek.
Brian Robsonnak honvágya volt, de pénze nem. Egy napot töltött fejjel lefelé.
Délutánra már benne van a jeges eső is. Elő a napszemüvegekkel!
Nem, nincs járvány, nem esik a hó áprilisban, csak Te vagy és a Tehén!
Az emberek ennek annyira megörültek, hogy alakzatba tömörülve tapsolni és reggeli tornázni kezdtek.
A két, nacionalista-populista jobboldal vezette ország sok szempontból összehasonlítható, de a halálos járványról még ők is őszintén beszélnek.
Hamisan állítja százezrekről, hogy védettek, tömegeket téve ki fertőzésveszélynek. Nem szerepel rajta sem az, hogy mit kapott az ember, de még az sem, hogy állítólag mi ellen vagy védett, és az sem, hogy megkaptad-e egyáltalán a másodikat.
“Hazai és finom, nem EU” - harsog a felirat, de ez nem a brüsszelező Orbán Viktor, hanem az EU élelmiszerügyi előírásai miatt van így.