18 éves volt. A természetben 8-12 évig élnek.
Akik, mint kiderült, a régi Néphadsereg bikkfanyelvével tervezik meghódítani a világűrt. Bár hódítás és kutatás helyett kezdetben inkább műholdakat fognak irányítani.
Csak lassan esett le nekik, hogy ez itt a sohasem volt magyar bringás siker, de akkor nagyon.
A nővér éppen ellátta, de amint elfordult, a nő döfött.
“ELJÖTT AZ IDŐ, AMIKOR MEG KELL SZEGNI A TÖRVÉNYEKET” - írta a képviselő csupa nagybetűvel.
Pénzmosás és illegális ingatlanvásárlás is szerepel a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vádiratában. A vádlott az Orbán-kormány vendége Budapesten.
Nem túlzás Harsányi Levente főművének nevezni. Lenyűgöző színészi játék, sodró ének, hibátlan szövegek, zúzós klip.
Két régi magtárat építettek át
A BME dékánja jól megmondta a váltópapucsosoknak és a fizikai munkásoknak.
A Pihe nevű kakas vágta át a szalagot.
Rájöttek, hogy kínosan rossz az út minősége, erre feltörették, hogy újraaszfaltozzák, de a kivitelező levonult. Ki lesz a gyorsabb?
Az igazolvánnyal nem rendelkezőknek a helyzetük javítására az oltás beadatása helyett a polgári engedetlenséget javasolja Czeglédy Csaba. Dobrev Klára közben arra célozgatott, hogy a Sinopharm és a Szputnyik miatt halt meg nálunk annyi ember.
Horgászás közben véletlenül belekeveredtem az amerikaik hadgyakorlatába a Dunán. Tátott szájjal néztem végig, hogyan foglalják el a kedvenc partszakaszomat.
Alaposan meglepődtek az amerikai mentőcsapat tagjai.
A 18 éves Nick Kamen egy Levi's 501-es reklám miatt lett Madonna kedvence.