Az ő telefonját is az izraeli kémszoftverrel fertőzte meg valaki.
Tessely Zoltán kormánybiztos ezt a fehérvári tévé műsorában bökte ki.
Berke Barna korábban az Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt.
A “Tavalyi glett, idei glett” az év legfájdalmasabb műremeke, 2021 alaphangulatának összefoglalása.
Nagyinterjút adott a pénzügyminiszter. Ha műbalhé a vitája a jegybankelnökkel, ha valódi, úgy visszaszólt neki, mint eddig nem sokszor.
Szabálytalan volt a biciklista, a nő az életével fizetett.
A Media1 szerint a Nők Lapjában tavaly megjelent exkluzív Pierce Brosnan-interjú sima fordítás. Nem is akárkitől.
Ryan Murhy kétszeres címvédőként érkezett Tokióba, de mindkét számában megelőzték az oroszok, akik a központilag szervezett doppingprogramjuk miatt nem indulhattak a saját zászlajuk alatt.
Eszerint komolyan gondolták a szigorítási ciklust, ami addig fog tartani, amíg az immár 5 százalék feletti infláció vissza nem tér az elképzelt 3 százalék közelébe.
Egy biogázüzem fermentációs hulladéka került egy patakba, majd a Dunába torkolló Garamba Szlovákiában.
A Klauzál téri csarnok gyanús ügyei miatt kérték volna ki a dokumentumokat.
Nem tudja még, meghívja-e a vallási fundamentalista nagyit, a “Mentsük meg a gyerekeinket!” szlogen kitalálóját. Bryant nem hisz abban, hogy létezik a homoszexualitás.
A nagybácsi az ország személyi kultusszal övezett diktátora 1992 óta.
Ők meg lefotózták, kigúnyolták a részeg exfocistát, majd valakik kiposztolták a képeket. Rooney zsarolás miatt rendőrségi feljelentést tett.
Biden elnök ezt azután jelentette be, hogy Washingtonban tárgyalt Musztafa al-Kadimi iraki miniszterelnökkel. De az ott állomásozó amerikai katonák száma nem változik.