62 éves, eddig tartományi szinten politizált, hatékony megoldóember hírében áll.
Pedig az állampolgárságot még bíróság sem veheti el senkitől. Miközben az összes európai ország nyitottan, de legalábbis elnézően kezeli az ukrán oldalon harcoló állampolgárait – ott is, ahol ez bűncselekménynek számít –, a magyar hatóságok keményen rászálltak Fazekas Lászlóra.
Érik az ellenzéki polgármesterjelölt átütő győzelme. Ráadásul úgy, hogy a DK kiszállt mögüle.
Budai Lórándnak egyelőre nem hiányzik a DK támogatása.
Ha tényleg megteszi, ez lesz az első ilyen alkalom. Az orosz határőrök rálőttek a fiatal férfira, sőt kutyát is engedtek utána, de nem merték követni a vékony jégre.
Soha ennyi rendőr nem ragadt egyszerre sárba. Greta Thunberg is ott tüntetett. A falut egy zöldpárti politikus alkuja miatt pusztíthatták el, de nagyrészt a párt aktivistái tüntettek ellene.
Nem is magyar szó és nem is vicces, sőt mégcsak nem is nemzetieskedő. Hanem egy, a 4ig által két éve felvásárolt albán mobilszolgáltató angol nevét kaphatja meg a Vodafone. A név a One lehet.
Mint kiderült, a bordélylánctulajdonos eleve büntetett előéletűként dolgozott a kormánymédia bűnügyi műsorában.
A 444 új szolgáltatása: a műsorvezető/hírügyeletes gyógyszer vagy drogok helyett zenével éleszt újra a pénteki és szombati zúzás után.
Tyúcall vagy Vodaszarvas? Vagy valami más?
Elképesztő viszonyok uralkodhattak a klubnál az előző vezetés alatt, a rendőrség egy lefoglalt telefonon találta meg az üzeneteket.
Pompás hamisítási botrány pattant ki kedden Nagy-Britanniában.
De a Dunántúlon majdnem mindenhol megvolt legalább az egyhavi adag 24 óra alatt. És estig még komoly országos esőzés várható.
Fel is pörgött a gyűjtés, spontán netes tömegmozgalom van kialakulóban. Az éjjellátók, spéci akkuk és meleg ruhák után drónokat és fémkeresőket kértek.
Tudsz neki segíteni?