Elkaptak egy graffitist, aki egymaga 17 vasúti kocsit fújkált össze, most próbálják behajtani rajta a 2,4 milliót.
Ezt megengedik az amerikai törvények, egyszer példa is volt már ilyesmire.
Őrsi polgármester játékos húzással vágta át a gordiuszi csomót.
Keménykedő nyilatkozatot tett, de valójában azt üzente, hogy tényleg lehet szó azonnali, hathetes tűzszünetről és Izrael tárgyalni is hajlandó lehet.
F. Zsüliettel szólva: azt a kutya mindenit.
Once a troll always a troll.
Közben Vinicius Jay-Z-vel szefizett, szegény Reus pedig próbálta feldolgozni. A BL-döntő után is nagy jelenetek zajlottak a pályán.
A papíron Szijj László tulajdonában lévő Seagull MRD már 27 millió 900 ezer euróért vihető.
A Sámándobnál osztogatott lejárt ételt két fideszes jelölt a karcagi gyerekeknek. Levélben magyarázták utána a szülőknek, hogy volt ugyan közte emberi fogyasztásra alkalmatlan is, de a többi csak lejárt és még ehető azért.
Karis maga is elismerte, hogy jogilag kényes a téma. Észtország elsőként hozott ilyen törvényt Európában.
78 milliót költöttek el nála. Versenyeztetés sem volt.
Gyengébb volt az ideje, mint a visszatérésekor, az ob-n.
A meztelenkedés is sokba fog kerülni.
Peszkov szerint példátlan, ahogy a magyar miniszterelnököt nyomás alá helyezték.
Az ellenzéki politikusnak 5,2 milliárd juthatott.