Szily László

Ujhelyi: Maga Karácsony javasolta 2018-ban, hogy a határon túl magyarok egyéni jelöltekre szavazhassanak

Egy Molnár Gyulával közös erdélyi utazás során vetették fel a dolgot.

Szily László
POLITIKA

Hat újabb túsz holttestét találták meg az izraeliek

Az egyikük amerikai állampolgár volt, akit a zenei fesztiválról hurcoltak el.

Szily László
külföld

A neonácik által ledöntött BLM-szobor alkotója most megcsinálta az Örök Irodarabszolgaság Emlékművét

Öt perc bambulás után már úgy láttam, mintha mögöttem lángolnának az üvegfalak, a szoborról meg hr-esek lógnának lefelé. Objektíve jó nagy, mégis pirinyónak ható szobrot avattak a Fradi-pálya közelében.

Szily László
MŰVÉSZET

Már az első sorsolás jól mutatja, milyen klassz lehet a megújult Bajnokok Ligája

Óriási meccsek lesznek a legelejétől, vége a csoportkörös unalomnak. Ha a Fradi jutott volna ki, nem a Pozsony, a következőkkel játszana: Manchester City, Bayern, Milan, Atletico, Dinamo Zágrább, Celtic, Stuttgart, Girona.

Szily László
sport

Igazi sztárokkal forgatja Horvát Lili első angol nyelvű filmjét

Greta Lee a Past Lives-ban villogott tavaly, Andrew Scott a Ripley-ben idén.

Szily László
MŰVÉSZET

A rendőrök azt állítják, hogy nem néznek be a gyermekvédelmi dolgozók fiókjába azok életvitelének ellenőrzése közben

Azért állítják ezt, mert egy érintett szerint az övébe belenéztek, másnál meg a tyúkólba is.

Szily László
POLITIKA

Most épp azon fantáziálnak a kormánysajtóban, hogy milyen lett volna Donáth Anna édesanyjának abortusza

A beteg fantáziájú szerző, Ungváry Zsolt korábban arról értekezett, hogy áttérhetnénk a kínai ábécére, mert a latin betűk nem illenek a magyarsághoz. Most elképzeli, hogy bulizott volna Trump és Orbán, ha Donáth pártja nem akadályozza meg az olimpiarendezést.

Szily László
Egészségügy

Ki lehet Orbán Viktor házi Milák Kristófja, a Fidesz öntörvényű vadzsenije, akire még a miniszterelnök is ráhagy mindent?

Lázár János? Nagy István? Parragh László? Kaminski Fanny? Matolcsy György? A vicc az, hogy Orbán tényleg arra utalt, hogy olyan zsenit rejteget, akinek a rendszer egyetlen katonájaként bármit megenged. Ki lehet ez a kivételes személy?

Szily László
ÉLET

Mészáros Lőrincné Várkonyi Andrea: a legnagyobb szabadságot a tanulás adja

Várkonyi nem szokott olyan feladatokat elvállalni, amelyekkel nem tud azonosulni, kizárólag olyan dolgokban vesz részt, amelyekhez tud kötődni.

Szily László
ÉLET

Nézd, milyen módszerrel parcellázták ki magánembereknek az állami vasúttársaság földjeit!

Ha már korrupció, akkor legyen vicces! A helyszín nem Magyarország, hanem Dél-Szudán.

Szily László
gazdaság

Rossi mester egy nem létező, Láthatatlan Kommentelővel vitatkozott, és név szerint pécézte ki Szoboszlait, Orbánt és Schafert

Valaki beszólt volna a Nemzetek Ligájára?

Szily László
sport

Mi annyira jó a ketaminban, hogy Matthew Perry meghalt érte, egyre több amerikainak pedig már-már olyan lett, mint egy pohár jó bor a munka után?

Van, aki már a fájdalomcsillapítók divatjához hasonló járványnak látja a ketamin növekvő amerikai népszerűségét, van aki szerint a ló-, macska- és gyerekaltató eredményesen kezeli a súlyos depressziót. Lelkiismeretlen orvosok, dílerek és telefon nélkül, fetrengve partizó fiatalok, plusz egy halott híresség: idáig jutott egy vegyület a vietnámi háború harctéri műtőiből.

Szily László
ÉLET

A Magyar Nemzet nem találta meg a Nagyszínpadot a Szigeten

Mi volt az oka? Csavarlazító? Bika? Heroin? Alkohol? Nem! Kibogozhatatlan volt a térkép!

Szily László
idióta rekordok

Kannabiszolajjal csalta lépre a horgász az emberméretű busát a Balatonon

A 75 kilós hal akkora, mint egy baromira kigyúrt, de törpe termetű biztonsági őr. 25 kilóval nagyobb a korábbi balatoni rekordernél és szenvedélyes szmóker. Vagyis csak volt, mert kifilézték.

Szily László
ÁLLAT

619, ezt tetováltatnám most minden fideszes kormánytag homlokára

Amikor megtudtam, hogy valami hátborzongató betegség helyett csak sérvem van, először szinte csalódottságot éreztem. Aztán olyan szörnyű dolgok történtek, hogy most már arra ítélném az összes kormánytagot és vezető fideszest, hogy életük végéig csak magyar állami kórházban kezeltethessék magukat.

Szily László
publicisztika