Szily László

Orbán egyik legfontosabb szélsőjobbos európai szövetségese nem volt hajlandó felszólalni a CPAC-on a trumpista Bannon náci karlendítése miatt

Jordan Bardella a francia RN elnöke és az Orbán által gründolt Patrióták EP-frakció vezetője, de ez neki is sok volt.

Szily László
POLITIKA

Magukból kivetkőzött trumpista őslények foglalták el Libsi Cityt: megnyílt a XXI. század legjobb magyar dínókiállítása

Az Állatkert telibe találta a korszellemet. A Mélyállam által titokban újraélesztett dínók támadták meg Elon Musk Mars-bázisát, aminek a Market Zrt. volt a fővállalkozója. Ezt a látványosságot tényleg nem érdemes kihagyni.

Szily László
ÁLLAT

A Nemzeti Sportügynökség úgy képzeli, hogy csak a külön engedélyükkel lehet olyan fotót készíteni Budapesten, amin látszódik az atlétikai vébéstadion

Nincs jobb a fideszes sporthumornál.

Szily László
publicisztika

Nem szelfizett az állattal a nő, akinek mindkét kezét leharapta a cápa, hanem maga elé tartotta a karját védekezésképpen

A Turks és Caicos szigetek hatóságai megpróbálták akkora hülyének beállítani, aki maga ment be a tengerbe fotózkodni a hallal. De a tanúk szerint egészen más történt.

Szily László
baleset

Orbán fogadta azt a Milorad Dodikot, aki azért van amerikai szankciós listán, mert korrupt a családja

A boszniai szerb vezető mégis Orbán nagy kedvence.

Szily László
POLITIKA

Ruanda annyira nem ijedt meg Szijjártótól, hogy az általa támogatott milícia most foglalta el a második legnagyobb kongói várost

Harc nélkül adták fel a várost a magyar kormány védencei.

Szily László
külföld

Képzeld el, hogy felbuksz a víz alól, és ezt látod meg elsőnek!

Varga Viktor és az alsónadrágja az igali gyógyfürdőben léptek fel.

Szily László
MŰVÉSZET

Szívet rajzolt két kislány a templomra Ajkán, le is csapott rájuk a rendőrség

A legveszélyesebb bűnözőkre koncentrálnak.

Szily László
bűnügy

A britek egyetlen, általuk kiképzett és értük harcoló afgán kommandósnak sem adtak letelepedési engedélyt

Pedig korábban ők biztatták őket erre. Csakhogy később megijedtek, hogy az afgánok brit háborús bűnökről tanúskodhatnak.

Szily László
külföld

Nem Kanada, hanem a Fidesz lett az USA 51. tagállama, derül ki Menczer friss posztjából

Annyira utálják az Uniót, hogy lélekben kontinenst váltottak.

Szily László
publicisztika

Vádat emeltek a példaképem ellen, aki 68 tonna szemetet tárolt a telkén, miután 8 tonnát már eladott belőle

Nagybajomban szálltak rá a szemétrajongó kollégára.

Szily László
bűnügy

Űrteleszkóppal nézegetik az újonnan felfedezett aszteroidát, ami hét év múlva két százalék eséllyel eltalálhatja a Földet

Egyelőre 50 és 90 méteres átmérő közé tippelik, a James Webb pontosabb adatokkal szolgálhat.

Szily László
TUDOMÁNY

Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter visszaszerezte a milliárdos értékű családi szőlőbirtokot a Balatonon, benne a palackozóüzemmel

Badacsony és Káptalantóti között járunk.

Szily László
gazdaság

Kórházba került Shakira

Épp elindult a nemzetközi koncertturnéja, aggódó rajongók éjszakáztak a kórház előtt.

Szily László
MŰVÉSZET

4 Baftát nyert a Brutalista

Ez az utolsó komoly filmdíjkiosztó az Oscar-gála előtt.

Szily László
MŰVÉSZET