Az első madridi időszaka nem volt igazi sikersztori.
A poszt utolsó mondatában az amerikai elnök azt ígéri, hogy hamarosan a békeszerződés aláírásának helyét és idejét is közölni fogják.
Tarr Zoltán miniszter a Könyvhét megnyitóján bocsánatot kért az előző miniszter és kormányok helyett a terület elhanyagoltsága miatt.
A mohácsi oldalon marad a 2x2 sávos út, a túlparton nem. A választás előtti pénteken 94 milliárdot utaltak át.
A norvég szurkolók együtt eveznek és minden ütemre azt ordítják, hogy RÚ. Kell ennél jobb?
Kevés sztori illusztrálja jobban az Amerikával szembeni totális bizalmatlanságra alapuló új világrendet, mint a vébére be nem engedett bíró egyre jobban felpörgő sztorija.
Fél Franciország a falkavadászokat átkozta, miután a barátja megtalálta a fiatal nő meztelen holttestét. Aztán fokról fokra kiderült, hogy a horrorsztori másképpen néz ki, mint kezdetben hitték.
A tapanuliak eleve kevesebben voltak 800-nál is, csak 2017-ben fedezték fel őket. A nőknek is van szakálla.
Ő volt a világ legmenőbb magányos vitorlázója, még a saját csapatának sem árulta el, hogy mi a baja.
A Telekom 2015-ben egy összegben fizetett a találmányért, aminek Rogán az egyik szerzője, tudta meg a 444. Azaz nem az óriáscég állja évről évre a volt propagandaminiszter mostanra több mint 2 milliárdosra hízott feltalálói gázsiját. De ki és miből? Úgy tűnik, mind Rogánnak, mind a társainak lehet izgulni valójuk.
Egy magyar se fogja látni Új-Zélandot és Algériát, de a világbajnok Argentína két csoportmeccsét is a nézhetetlen idősávban rendezik. Anglia, Franciaország, Németország, Svájc és Bosznia szurkolói viszont már most felgyújthatják a nappalit örömükben. Vébénéző gájd.
A rendszer nevetséges, de csak a tempója miatt, igen kevés csalás fordul elő. Trump és a republikánusok mégis képtelenek feldolgozni, hogy sokáig jól álló jelöltjeik rendre a végén maradnak le.
Tudtad, hogy Németh Szilárd megevett egy egész dinoszauruszt és a Városligetben hagyta a bőrét? És még nem is ez volt a legnagyobb felfedezésünk Magyarország legnagyobb félkész épületének bejárásán. Még 4 hét és te is megnézheted, mi épült a pénzedből.
Órákat töltenek odalent csapatosan, gázlónadrágban, zseblámpával. DE MIÉRT?
Spanyolországban játszottak volna Chile ellen.