“Elmúltak azok az idők, hogy rasszistáknak, antiszemitáknak, fasisztáknak és a múlt hasonló kísérteteinek állítsunk emlékműveket. Lenin világtörténelmi jelentőségű, kormeghaladó gondolkodó volt, a szabadság és demokrácia korai harcosa.”
A bíró azt nem zárta ki ugyan, hogy Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának memoárjában államtitkok is bennemaradtak, de szerinte túl későn lépett az elnök.
Vörös József ügyvéd segített Mészárosnak, amikor az átvette Simicska Lajos korábbi cégeit, volt, hogy ő licitált egy földre Mészáros nevében és ő a Puskás Akadémiát működtető alapítvány vezetőségének ügyvéd tagja.
A diákok, szülők és tanárok szeme láttára végzett önkielégítést, nyomoznak utána.
„A hal olyan ellentmondást nem tűrő elánnal nyomult, mint egy nemzetközi egyetem megsemmisítésére felbérelt, ambiciózus gépészmérnök.” Mi történik, ha egy buli-kaja-pia vonalon mozgó milliárdos belevág a pecabizniszbe? Tóteszt.
Azt még nem tudni, ezen felül mennyibe kerül a nyolcéves szerződés a gyorsaságimotoros-vébé jogtulajdonosával. A Forma 1 ma már csak évi 13 milliárdos állami támogatással tud működni.
A Hírhugó propagandablog álhírének tűnt sokáig a Karácsony-tüntetés, de kiderítettük, hogy mégis van benne valami, bár a szervezők szerint ez nem demonstráció vagy bejelentésköteles rendezvény.
“Szeretnénk biztosítékot kapni arra, hogy azt a képzést folytathatjuk, amit elkezdtünk, azokkal az oktatókkal, akik miatt felvételiztünk” - írják a levelükben.
Napközben az ágakon ejtőznek.
A Forma 1-es versenyzőből lett négyszeres paralimpiai bajnok Olaszországot szelte át éppen handbike-kal, amikor teherautóval ütközött.
Ez abból a válaszlevélből derült most ki, amit a rendőrség Tényi István sorozatfeljelentőnek küldött.
Szinte teljes összhangban szavazott erről az Európai Parlament.
Pokorni polgármester kreatív megoldást talált arra, hogy a szobor lebontása nélkül oldja meg a turulproblémát: első világháborús emlékművé minősítik át azt.
Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt, az államigazgatást kritizálva.
Raszputyin irigykedne: a titokzatos multú férfi a fegyenctelepről indulva politikusok és vezető maffiózók gyóntatója lett és zarándokok tömegét fogadó, Disneyland-szerű komplexumot épített ki. A koronavírus miatt szembeszállt vele az ortodox egyházi vezetés, erre most erővel válaszolt a szektavezér.