A vendégek halottak, a házigazdáknak haja szála sem görbült.
A TV2 le is adta a műsort. Az előadók szerencséje, hogy az a vonatkozó törvény elfogadása előtt készült.
Krausz Gábor posztolta ki a hírt, hat év után válnak külön.
Az intézményben nem is tagadják, hogy ez a helyzet. Egy bennfentes szerint öt éve engedik a vérszívást.
Járd be velünk a fényképes hirdetésben kínált hajót, ami megmutatja, hogyan mulat a NER krémje, ha senki se látja őket.
Nagyobbat tévedtem, mint az egyszeri Orbán-unoka, aki az egész fagyizó helyett csak két gombócot kért. A legendás Aschner Lipót a valóságban tényleg az újpesti Tungsram-gyárban lakott. Mikor elköltözött, a magyar szóvicctörténet legdurvább bűncselekményét követte el.
Messi könnyebben lesz pótolható, mint a gyönyörű olasz kapus.
Mert benne van az ember elementáris vágya boldogságra, illetve annak belátása, hogy ez néha nem lehetséges?
Az olasz harctéri kajacsomag része egy fél deci tömény is, a profi tusolóval és szaunával felszerelt konténerek kedvéért viszont az életét kockáztatja az ember. Traski Viktor, az MTA által is kitüntetett kárpátaljai magyar matematikus, aki önkéntesként harcol a fronton a háború kezdete óta, fantasztikus részleteket osztott meg a lövészárkok mindennapjairól.
Hárman voltak, és utána elszaladtak.
Legalábbis ezzel hívta fel a segélyhívó számot.
Megújult a magyar gyárépítészet. Maga Ganz sem merte a saját hétvégi telkére építeni a gyárát, de ő nem is volt fideszes, Olvasd el a 444 gyárkritikáját Gál András Levente újító üzemépületéről!
A sportolók nyilvános interjúban célozgattak a különleges tortára, amit valaki kiposztolt a Facebookra.
Mivel Törökország még nem bólintott rá hivatalosan, a Fidesz-kormány megakadályozta a szavazást a témáról a magyar parlamentben.
Szerencsés barátunk, ha megmondod, melyik ország melyik tájegységének melyik strandján veszthetted el, visszakaphatod!