Rengeteg mobiladatot vettek, amiből kiderül például, hogy a Bükön üdülő csehek jobban szeretnek fürdőzni, mint várost nézni.
Bázakerettyén csak most értesültek az egy éve tartó fertőzésről.
Cserébe szerepeltek a filmjében, mert úgysem volt más dolguk.
Éveken át olcsón béreltek helyiséget a fideszes önkormányzattól, az ellenzéki győzelem után viszont eladták az üzletrészeiket.
Úgyhogy a kormány visszavásárolja a vizet a Coca-Colától.
Éjszaka, lézeres puskával ejtette el az argali juhot, és kilőtt egy gímszarvast is.
Azért elnézést kért a kicsit ironikus megfogalmazásért.
A Wall Street Journal szerint a költségvetési hiányt tömik be belőle.
Az egyik színésző, Katherine Kendall csalódott, de azt mondta, most nem tudnak többet elérni.
Ilyesmikre számíthatunk csütörtökön.
Magyarországon rengetegen fűtenek szénnel vagy még rosszabb anyagokkal, miközben borzasztóan pazarló házakban élünk. Ez így sokba kerül, megbetegít és szennyez is. Tömeges házfelújításokra lenne szükség, nemcsak a szegényeknél.
2018 óta legalább 629 nőt és fiatal lányt adtak el Kínába, kihasználva családjaik szegénységét. Sokakat aztán prostitúcióra kényszerítenek.
A kórházakban és az iskolákban viszont marad a szigorú elkülönítés.
Nem csak iszákosak, de erőszakosak is, a rendőrség alig tud mit kezdeni velük.
Új hang jelent meg a kulturális élet átalakításáról szóló vitában.