Egyelőre rövid időre.
Ennek feltétele, hogy új, szabad és tisztességes elnökválasztást rendezzenek.
A polgármester szerint senkire nem veszélyes az anyag, amit szétpermeteznek.
Szuga Josihide simán nyerte a választást, amin a párt képviselői vehettek részt.
Az új köznevelési stratégia szerint idősebb diákokat is bevonhatnának technikai asszisztensnek.
Ősz elejéig jól alakul a járványhelyzet Svédországban, nem ugrott meg úgy terjedés, mint más országokban. Az 5800 halálos áldozat viszont megrendítette a társadalmat, az idősellátást teljesen átalakítják.
Vanessa Kirbyt djíazták.
A kormány nem akar általános járványügyi korlátozásokat bevezetni, de szankcionálni fogják, ha valaki nem visel maszkot ott, ahol kellene.
Füstsávok Spanyolországtól a Baltikumig.
Közös közleményben tiltakoznak a politikai ellenfelek elhallgattatása ellen.
Mellékhatások léptek fel egy alanynál, ezért majdnem egy hétig ellenőrizték, biztonságos-e a tesztelés.
Voltak, akik autókat és kukákat gyújtogattak, de sokan kiálltak az erőszak ellen.
Majd letartóztatták.
Hihetetlen politikai játszmát lát a hallgatók által nem kívánt kuratóriumi elnök.
Vasárnapi matiné a Vas utcában.