A boncolás alapján az ausztrál férfinek tüdőgyulladása volt.
Ha erős szorongást érez, vagy tanácstalan, hogyan csökkenthetné most az otthoni feszültségeket, hívja, keresse őket bátran.
Élnek és virulnak, ami még évszázadokig így marad.
Valószínűleg ők jelentek meg a csütörtökön közölt kínai statisztikákban is.
Cikkünk azt a valós tényt, hogy Maruzsa Zoltán egy interjú során azt mondta, hogy hallott már olyan álláspontot is, hogy most azzal, hogy nem kell bemenni, nem kell hazamenni, és teljesen átalakult az oktatás, ez számos kolléga esetén inkább némi szabadidőt generált, abban a hamis színben tüntette fel, mintha ez a saját álláspontja lenne.
Két rendőrt meg is büntettek, de nem tudni, ez pontosan mit jelent.
Ez nem igaz.
A koronavírus azért kicsit még megkavarhatja a dolgokat.
Azt írja, az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg.
Ott több a szék, így nem kell szorosan egymás mellett ülniük.
A „The Resident” stábjának most úgysincs rájuk szüksége.
Akkor mondta ezt, amikor rákérdeztünk, miért nem kerülnek karanténba a Spanyolországból érkezők is.
A Politico szerint napokig terjedt a vírus, mire az osztrák hatóságok észbekaptak. A sífelvonókat napokig nem zárták le.
De szeretnék, ha az irániak szabadon engednék a fogva tartott amerikaiakat a koronavírus miatt.
Először a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeibe szállítják őket.