Egy tizennyolc éves, csecsen származású férfi ölte meg a középiskolai tanárt Párizs közelében.
A szép képhez a tavaszi adatokra is szükség volt. Az már nem került szóba, hogy az aktuális helyzet sokkal súlyosabb.
Szerinte bizonyos körökben nehezebb trumpistának lenni, mint a Bin Laden nevet viselni.
A kancellár mindenkit arra kért, hogy maradjon otthon.
Hol a vége?
Tegnap este óta minden osztálytermet legalább két-három hallgató őriz.
A magyar külügyminiszter odaszólt az amerikai elnökjelöltnek.
25 település már csatlakozott. Arról szavaznának, hogy az uniós segélyalap fele az önkormányzatokhoz jusson.
Ha mégsem, akkor lemond a miniszterelnök.
50 ezer helyett 150 ezres büntetést is kaphat, aki megszegi.
De élvezik.
Vírusszempontból biztonságosabbnak látják így az október 23-i tüntetést. Úgy intézik, hogy aki akar, odaérjen az SZFE-tiltakozásra.
Veres András a járvány ellenére sem beszélne le senkit a templomba járásról. De „ha valaki úgy érzi magát biztonságban, öltsön maszkot”.
Egy találkozón kaphatta el a vírust, amin Szijjártó Péter is részt vett.
Az új korlátozások miatt a külön élő párok jelentős része nem találkozhat beltérben.