Texasi alkotója eladományozza a pénzt.
Joe Bidennek azt üzente, hogy „a bizalom és a tisztelet nagyon fontos”.
A vendégek elmaradtak, a pénz nem.
Addig-addig szórakoztak, míg kimentek a rendőrök.
A vizsolyi férfi szerencsére célt tévesztett, amikor eldobta a kést.
Még nem száz százalék.
De májusban most már tényleg megtartják.
Döcögő oxfordi vakcinaszállítmány, viszonylag kedvező járványadatok és bamlanivimab a napi járványösszefoglalóban.
A keddi szállítmánnyal együtt 201 ezer vakcina érkezett az országba. Közben csökken a pozitívak aránya az összes teszten belül, és továbbra is 100 alatt a napi halálozás.
A gazdák továbbra is a szeptemberben elfogadott mezőgazdasági törvények ellen tiltakoznak. Egy ember meghalt.
2014-ben és 2018-ban az Együtt jelöltjeként jutott be, rövid ideig ült az LMP-frakcióban, most független képviselő.
Úgy látja, lépni kell, mert már bárkit lekapcsolhatnak az online térből.
„Földdel foglalkozom, tehenekkel, lovakkal, kutyákkal. Country life!” - mondta Lázár, akit végtelenül inspirál, hogy kémlelheti a látóhatárt.
Rengeteg hitelből vettek korosodó sztárjátékosokat, mostanra teljesen eladósodtak.
Mindenkit arra biztatnak, oltassa be magát koronavírus ellen.