Szurovecz Illés

Orbánnal tárgyalt, mielőtt Felcsútra szerződött edzősködni

Radoki János Németországból tért haza, pár hónap után ki is rúgták.

Szurovecz Illés
magyar foci

Az egységpárti győzelem ellenére maradhat a szeparatista kormány Katalóniában

Ha sikeresek lesznek a koalíciós tárgyalások.

Szurovecz Illés
külföld

Kutat fúrna a Mol az Őrségben, tiltakoznak a lakosok

Közel kétezren írták alá a petíciót.

Szurovecz Illés
környezetvédelem

Magyar gyerekek százai lesznek emberkereskedelem áldozatai

Legalábbis ennyiről számolnak be a statisztikák.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

Kis csoportokban, gyertyákkal, virágokkal mentek utcára Navalnij támogatói

Moszkvában és Szentpéterváron élőláncot formáltak.

Szurovecz Illés
külföld

550 ezer kínai vakcina érkezik kedden

Menczer Tamás éjszaka búcsúztatta a Pekingbe induló repülőgépet.

Szurovecz Illés
járvány

Két vírustesztet kell fizetniük az Angliába érkezőknek

210 fontba kerül. A vörös országokra még szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Szurovecz Illés
járvány

Koronavírus: 1707 új fertőzött, 70 halott

Közel húszezer teszt csaknem 9 százaléka lett pozitív. Egy hete még szinte ugyanennyi teszt 7,2 százaléka bizonyult fertőzöttnek.

Szurovecz Illés
járvány

Múlt héten még úgy volt, az egészségügyi dolgozók 93 százaléka beoltatta magát, most már csak 80-at mondanak

Kérdeztük, mi okozza az ellentmondást, még nem válaszoltak.

Szurovecz Illés
járvány

Orbán szerint akkor kezdődött a második hullám, amikor a kormány hajlandó volt érdemben reagálni rá

De akkor már tragikus viszonyok uralkodtak a kórházakban, és nemzetközi szinten is kiugró volt a halálozás. A második hullám nem 94 napja tart, de talán lehetett volna kevésbé gyötrelmes.

Szurovecz Illés
publicisztika

Ez már a brit variáns lehet

Romlanak a számok, jön a védettségi okmány. Drágább a kínai vakcina a Pfizernél. Járványösszefoglaló.

Szurovecz Illés
járvány

Szabolcsban különösen erősen terjed a fertőzés

Még nem ott van a legtöbb fertőzött, de ha így megy tovább, ez hamarosan megváltozhat.

Szurovecz Illés
járvány

A főváros szerint nincs változás, akadálymentes lesz a 3-as metró

A mozgáskorlátozottak egyesülete jogi lépéseket fontolgatott, miután megjelent a sajtóban, hogy felrúgnák a korábbi megállapodást.

Szurovecz Illés
közlekedés

Cser-Palkovics megengedi, hogy kiássák a csontokat a székesfehérvári osszáriumban

Úton Mátyás király összerakása felé.

Szurovecz Illés
Történelem

Banki ügyintéző segítségével csalt össze 80 millió forintot egy budapesti bűnszövetkezet

Nehéz sorsú strómanok bevonásával.

Szurovecz Illés
bűnügy