Szurovecz Illés

A kórházi adatokat sem adják ki, két hét után újabb másfél hónapot kértek

Veszélyeztetné a közfeladataik ellátását.

Szurovecz Illés
járvány

Koronavírus: 249 halott, több mint 1400-an lélegeztetőn

Jó hír viszont, hogy március 13-a óta nem oltottak be ennyi embert.

Szurovecz Illés
járvány

Akkor ez már Lombardia?

A járvány legfontosabb fejleményei.

Szurovecz Illés
járvány

Egyetlen országban sem ápoltak még kórházban ennyi koronás beteget lakosságarányosan

Példátlan teher hárul a magyar kórházakra, csak Bulgária mérhető hozzánk. Ha régiókat is nézünk, szinte ott tartunk, ahol Lombardia egy éve. Aggasztó a személyzet hiánya, a kormány pedig nem ismeri el a problémát.

Szurovecz Illés
járvány

Ennél megtévesztőbben nem is tudósíthatna a járványról az állami média honlapja

Sosem haltak meg ennyien, óriási teher a kórházakon? Oké, de a kevés teszt miatt kevés az új fertőzött! Meg is van a cím.

Szurovecz Illés
járvány

Éveken át kémkedhettek dolgozóik után a francia IKEA vezetői

Több százezer eurót fizethettek magánnyomozóknak, hogy megtudjanak róluk ezt-azt. Például arról, aki túl sokat panaszkodott, és félő volt, hogy „ökoterroristává” válhat.

Szurovecz Illés
külföld

Két új vakcinát is engedélyeztek Magyarországon

A CanSino mellett az AstraZeneca vakcinájának Indiában gyártott változatát, a Covishieldet is.

Szurovecz Illés
járvány

A lengyel ügyészség felfüggesztené a szenátus elnökének mentelmi jogát, mert orvosként hálapénzt fogadott el

Az ellenzéki politikus akár nyolc évet is kaphat. Ha elítélnék, veszélybe kerülhetne az ellenzék felsőházi többsége is.

Szurovecz Illés
külföld

Sokszínűség-felelőst nevezhet ki a brit királyi család

Úgy látják, bőven van még tennivaló ezen a téren.

Szurovecz Illés
külföld

Sehol a világon nem regisztrálnak annyi koronás halottat lakosságarányosan, mint Magyarországon

Az emelkedő magyar halálozási görbe meghaladta a csehországit.

Szurovecz Illés
járvány

Újabb kínai vakcinát engedélyezett a magyar hatóság, de még csak a gyártó jelentette be

Az OGYÉI honlapján még egy szó sincs erről.

Szurovecz Illés
járvány

Több mint 11 ezer fertőzöttet ápolnak kórházban

189-en meghaltak, közel minden harmadik teszt pozitív. Több mint 1300-an vannak lélegeztetőn.

Szurovecz Illés
járvány

Frissítették az orosz vakcina alkalmazási előírását

Elővigyázatosságra intenek bizonyos betegségeknél, amiknél korábban egyenesen ellenjavallt volt a Szputnyik. Ezzel igazodnak az eredeti, orosz előíráshoz.

Szurovecz Illés
járvány

Kínai hajók százai jelentek meg egy területen, amit a Fülöp-szigetek is magáénak tekint

Felszólították Pekinget, hogy vonják vissza a hajókat.

Szurovecz Illés
külföld

Árvíz pusztít Ausztráliában, egy családot csak helikopterrel tudtak kiemelni a házából

Tavaly a bozóttüzek, most ez, közben itt a járvány is. 18 ezer embert evakuáltak.

Szurovecz Illés
külföld