Hónapokig tudomást sem vett róluk a kormány az oltási tervben, majd amikor mégis, azt üzenik róluk: elveszik az oltást az idősek elől, és amúgy sem mindenki pedagóguspárti az országban. Rendőröknél, politikusoknál, katonáknál ez nem volt kérdés.
A Mediator nevű készítmény kétezer ember halálát okokzhatta.
Szerintük a mostani helyzet humanitárius katasztrófával fenyeget.
Tóth Judit alelnök megköszönte az ózdi főigazgatónak, hogy kiállt az igazság érdekében, és elmondta, mennyire súlyos a helyzet.
A miniszter dicsérte a kormányt, amiért időben szigorítottak, pedig valójában heteket késtek.
Közben a helyi kórház 90 százalékos kapacitás felett működik.
Megtört az érthetetlen stagnálás a kórházi adatokban.
2010-ben újították fel uniós támogatással.
Petr Kellner tavaly vásárolt meg egy közép-európai médiacéget.
Úgy tűnik, véget ért a 200 ezer tonnás hajó kálváriája.
Az ott tartózkodóknak április 30-ig kell elhagyniuk az épületet.
A kórházban levő fertőzöttek száma stagnál, a lélegeztetőn levőké nő.
Egy órára lekapcsolták a Lánchíd, a Parlament és a budai vár díszkivilágítását is.
A német, a norvég és a holland válogatott is üzent a szervezőknek.
„Ha valóban valahol vannak még titkos tartalékok, akkor itt az ideje, hogy előkerüljenek ezek” - mondta Daróczy Gaál Ágnes.