Blanca Fernández Ochoa több mint egy hete tűnt el. Ő volt az első spanyol téli olimpiai érmes sportoló.
Pedig Alotti Nasri pont azért mondott fel, mert nem foglalkoztak a beteggel, aki egy hétig várt a műtétre, majd meghalt.
170 millió dollár sok pénz, de van, aki szerint ez sem fogja őket visszatartani.
Leleplezte, hogy a nőt, aki a közmédiában panaszkodott a svéd menekülthelyzetre, korábban rágalmazásért ítélték el.
Egy új, részben meleg tudósok által készített kutatás eredményét a homofóbok is könnyen a maguk szája íze szerint értelmezhetik. Pedig a kutatók szerint pont azt mutatták meg, mennyire természetes és normális, ha valaki azonos nemű emberekkel szexel.
Mihez kezdhet egy önkormányzat, ha véletlenül érdekli, mi van a lakásszegénységben élőkkel?
Nem oké, hogy a büntetőpárbajban felváltva jönnek a csapatok. Kiszámolták, hogyan lehetne csinálni.
Mert tudta, hogy képtelenek lettek volna megműteni.
A köztiszteletben álló orvos 25 év után távozik a kórházból. Nyílt levelében szakmai és tárgyi hiányosságokról, belső feszültségekről ír.
Egy brit kriminológus szerint szinte minden párkapcsolati emberölés ugyanabból a nyolc lépésből áll.
Az emelkedő vízszintnek az internetkábel sem szent.
Hárommilliárd dollárt fizetnének, és Purdue Pharma nevű gyógyszercégétől is megválnának.
Bűnös élvezet, ha közben odalesznek a gleccserek.
Szembeszállt az orosz, korrupt belügyi vezetőkkel, aztán valahogy börtönbe került, és egy év múlva meghalt.
Ha az Öt Csillag és a Demokrata Párt nem tud megállapodni, a szélsőjobboldali belügyminiszter jöhet ki győztesen a kormányválságból.