Szurovecz Illés

Megérkeztek a Fidesz-közeli ösztöndíjak, máris a kormánymédia emberei elemzik a választásokat a pécsi egyetemen

Éledeznek a Fúzió Hallgatói Közösségek. Pécsen kormányközeli megmondóemberekkel, a Pázmányon kocsmasport-bajnoksággal kezdtek.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Közteresekbe, polgárőrökbe és az alpolgármesterbe is belefutottak a Kőbányán plakátozó ellenzékiek

Az önkormányzat szerint a közteresek azért mentek ki, mert a kamerán úgy tűnt, mintha plakátokat rongálnának. Az alpolgármester pedig épp arra járt.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Nem vagyok Orsós, és nem látszik, hogy cigány vagyok, de féltem, bepánikolok egy állásinterjún

Ha egy roma ember érettségit vagy diplomát szerez, még mindig nehezen talál munkát. Hogyan fognak bejutni egy nagyvállalathoz?

Szurovecz Illés
gazdaság

Olasz maffiózók borotvapengével vágtak le egy Caravaggio-festményt, aztán elpostázták egy darabját a plébánosnak

Egy most előkerült, 18 évvel ezelőtti interjúban a pap elmondta, hogy a maffia áll az 1969-es rablás mögött. A rendőrség viszont csak tavaly jutott el idáig, és a kép azóta sincs meg.

Szurovecz Illés
bűnügy

Vádat emeltek Németországban a Volkswagen vezérei ellen

Piaci manipulációval vádolják a dízelbotrányban sáros vezetőket.

Szurovecz Illés
bűn

Hónapokon belül elszállítják Franco tábornok földi maradványait

Jóváhagyta a spanyol legfelsőbb bíróság, új helyre temetik az egykori diktátort.

Szurovecz Illés
külföld

Hiába kéred a Google-t, nem fogja a világon mindenhol törölni a rólad szóló találatokat

Az Európai Bíróság úgy döntött, ez csak az EU-ban kötelessége az óriáscégnek.

Szurovecz Illés
TECH

Boris Johnson jogsértően függesztette fel a brit parlamentet

Súlyos vereséget szenvedett a brit miniszterelnök a legfelsőbb bíróságon.

Szurovecz Illés
külföld

Trump: Egy csomó mindenért kaphatnék Nobel-díjat

De sajnos szerinte igazságtalanul osztják ki, például Obamának is adtak egyet.

Szurovecz Illés
külföld

Dupla annyi vendégmunkásunk van, mint korábban

Két éve 25 ezren jöttek, tavaly 60 ezren, idén már 50 ezren.

Szurovecz Illés
gazdaság

Éger István szerint nem fütyülték ki az orvosok az államtitkárokat

Pedig ezren voltak ott, és videó is van róla, ahogy kifütyülték.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Elszabadult a pokol a szicíliai városban, ahol egy euróért hirdetik a házakat

Amerikától Dubajig mindenki őrült telefonálásba kezdett.

Szurovecz Illés
külföld

Felfüggesztett börtönt kapott a ligetvédők táborában rugdosódó rendőr, aki egy kislányt is eltalált

Elsőre pénzbüntetésre ítélték, most súlyosbított a bíróság.

Szurovecz Illés
bűnügy

Demi Moore azt állítja, 15 éves korában megerőszakolták

A férfi utána azt mondta neki, 500 dollárt fizetett cserébe az anyjának.

Szurovecz Illés
szexuális zaklatás

Egy német bíróság betegségnek nevezte a másnaposságot

Egy józan döntés a bíráktól.

Szurovecz Illés
Egészségügy