Júniusban újraindulnak a szűrővizsgálatok is.
A Földközi-tengerben most közel kétmillió mikroműanyagot találtak négyzetméterenként.
A koronavírus okozta károk mérséklésére.
A hivatalos közlemény szerint 99,5 százalékos pontossággal mutatja a már lezajlott fertőzést.
Jól kezelik a járványt, és a kilábalás során a klímavédelemre is figyelnek.
Többen megsérültek, a tettest lelőtték a rendőrök.
Nem a tengerben élnek, hanem egy állatkertben, ahol egyre nehezebb ellenőrizni, jól vannak-e.
A miniszterelnök azt ígérte, ha Budapesten is csökken a halálozási arány, ott is lazítják a korlátozásokat.
Gulyás Gergely csütörtökön délelőtt még 500 fősnél nagyobb rendezvényekről beszélt.
Az azonosított fertőzöttek száma 2863.
Közzétette a kormány, hogyan lazítják a kijárási korátozásokat Budapesten és Pest megyén kívül.
Egy friss kutatás szerint a hátrányos helyzetű gyerekek harmada kiesett az oktatásból. Hiányoznak az eszközök és az internetkapcsolat, és közben a megélhetés gondja is rászakadt a gyerekekre.
Attól tartanak, ha megnyitnák őket, új lendületet kapna a járvány.
A sofőrtől nem lehet.
A fertőzésen átesett brit miniszterelnök szerint addig nem szabad feloldani a korlátozásokat, amíg nem biztos, hogy nem lesz második fertőzési hullám.