Szurovecz Illés

Újabb koronavírusos beteg a Vöröskereszt hajléktalanszállóján, meghosszabbították a karantént

Így május 12-ig tart a zárlat a Madridi úton.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Az ügyészség tárgyalás nélkül ítéltetne el három embert, akik 2018 decemberében a rabszolgatörvény ellen tüntettek

A vádirat szerint akadályozták a rendőröket 2018-ban, most a vészhelyzet miatt intéznék gyorsan, tárgyalás nélkül az ügyüket.

Szurovecz Illés
ügyészség

Fehér ing, maszk, távolságtartás: megkezdődött az érettségi

Ilyen, amikor egy járvány kellős közepén indulnak a vizsgák.

Szurovecz Illés
oktatás

Egy évvel elhalasztják a 2021-es vizes vébét

Az új dátum: 2022. május 13-29.

Szurovecz Illés
sport

Úgy tűnik, tévesek voltak a tesztek, amelyek a felgyógyult koronavírusos betegek újrafertőződését mutatták

Ez biztató, mert arra utal, hogy aki átesett a fertőzésen, az hosszabb távon immunissá válhat.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Trump: Az orvosok szerint nem szabadna ezt mondanom, de azt gondolom, idén lesz vakcina

A szakértők szerint erre nagyon kicsi az esély.

Szurovecz Illés
külföld

Háromezernél több regisztrált fertőzött, újabb 11 halálos áldozat Magyarországon

11,5 százalékos csúcson a halálozási arány.

Szurovecz Illés
járvány

Tartalékbuszokat is bevet a BKK, ha túl sokan utaznának az érettségi miatt

Azon túl, hogy visszaáll a tanítási időszakban megszokott menetrend.

Szurovecz Illés
Budapest

Túlterhelt, alulfinanszírozott ellátás vár a kórházból hazaküldöttekre

A házi segítségnyújtás rendszere még bírja a terhelést, de a kórházból hazaküldött fekvőbetegek különösen sok figyelmet és gondozást igényelnek.

Szurovecz Illés
társadalom

Adományokból vettek PCR-gépet Tatabányára, hetek óta be sem üzemelték, közben elszabadult a fertőzés

18 millió forintot adtak össze cégek és magánemberek, hogy mielőbb megtalálják a tatabányai fertőzötteket. Közben úgy elszabadult a vírus, hogy zárlat alá helyezték a kórházat.

Szurovecz Illés
Egészségügy

A határokon is enyhít a kormány, üzleti céllal már jöhetnek a külföldiek

Legalábbis cseh, lengyel, német, osztrák, szlovák és koreai állampolgárok.

Szurovecz Illés
járvány

Újabb százmilliókat költ a kormány sportparkokra

A veszélyhelyzet kihirdetése óta közel tízmilliárd forint ment sportra.

Szurovecz Illés
sport

Az operatív törzs bízik benne, hogy a budapestiek nem mennek tömegével kávézni és kirándulni vidékre

Mindenesetre az önkormányzatok nem hozhatnak a jövőben saját korlátozásokat.

Szurovecz Illés
járvány

Michael Jordan százmillió dollárt kapott volna egy kétórás szereplésért. Nem kellett neki

Ha egyszer nem volt kedve!

Szurovecz Illés
PÉNZ

Fegyveres tüntetők mentek be a michigani törvényhozás épületébe

A járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tiltakoztak.

Szurovecz Illés
külföld