Szurovecz Illés

Kétharmaddal nyert Vucic pártja Szerbiában

Az ellenzék egy része bojkottot hirdetett, alacsony volt a részvétel. A Vajdasági Magyar Szövetségnek kilenc képviselője lehet.

Szurovecz Illés
külföld

Fideszes képviselő venné át a miskolci gimnáziumot, miután az előző igazgatót ellenzéki polgármesterré választották

A Fidesz éveken át próbálta leváltani Veres Pált a Földes Ferenc Gimnázium éléről, de egyszer sem sikerült neki. Most átvenné a helyét egy sajószögedi általános iskola igazgatója, aki fideszes képviselő is.

Szurovecz Illés
oktatás

Karácsony: Senki se tartson tűzijátékot a Lánchídon és környékén

A főpolgármester szerint az augusztus 20-i ünnepségek is hozzájárultak a híd leromlásához.

Szurovecz Illés
Budapest

Kisebb robbanás volt egy újpesti laborban

Az épületet kiürítették, nincs veszélyhelyzet.

Szurovecz Illés
Budapest

„Kellett egy tolmács” - válaszolta Kásler, mivel bízta meg az operatív törzs az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi vezetőjét

Balajti Lászlóval 1,2 millió forintos szerződést kötöttek, ami novemberig van érvényben.

Szurovecz Illés
politika

Konrád Éva, aki túlélte a holokausztot és a kommunista diktatúrát, koronavírusban halt meg egy New York-i idősotthonban

„Csak ő volt, és a mikroszkópja.” Konrád György testvére 90 évesen, elismert biológusként hunyt el Bronxban.

Szurovecz Illés
külföld

Eddig egyetlen embert ítéltek el rémhírterjesztéses ügyben

Június 4-ig 11 eset jutott el a bíróságra, ebből eddig hatot zártak le.

Szurovecz Illés
bűnügy

Négy nap alatt 79 új fertőzött, megint egy piacról terjed a vírus Kínában

Ezúttal Pekingben.

Szurovecz Illés
külföld

A szlovák miniszterelnök megismerkedett Orbán Viktorral, és rájött, hogy hamis képet alkotott róla a média alapján

Igor Matovič kilenc éve még az Orbán TV agymosásáról beszélt, de mára megbarátkozott vele.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Visszapattanó golyók sebesítették meg a rendőröket, akik lelőtték a szlovákiai késes ámokfutót

Ivan Č. egy embert megölt, és öt másikat, köztük gyerekeket is megsebesített egy vrútky-i iskolában.

Szurovecz Illés
külföld

Nyilvánosságra hozták a felvételeket Rayshard Brooks haláláról, akit rendőrök lőttek le Atlantában

A fekete férfi el akart futni a rendőr sokkolójával, aki erre elővette a pisztolyát, és miközben utánafutott, lelőtte.

Szurovecz Illés
külföld

A budapesti főtájépítész szerint a vihar is megmutatta, mennyire rossz állapotban vannak a fővárosi fák

Bardóczi Sándor szerint nem szabad meghagyni a veszélyes fákat, de ígéri, csak akkor vágnak, ha elkerülhetetlen.

Szurovecz Illés
Budapest

„Csak az volt a fejemben, hogy ott fekszik a földön egy emberi lény”: megszóltalt a fekete férfi, aki kimentett a tömegből egy fehér ellentüntetőt

Londonban összecsaptak a rasszizmusellenes és a szélsőjobbos tüntetők, de Patrick Hutchinson észnél volt. Szerinte a George Floyd halálát végignéző rendőröknek is közbe kellett volna lépni.

Szurovecz Illés
külföld

Boris Johnson szerint békén kell hagyni a szobrokat

De tenni kell a rasszizmus ellen, ezért a konzervatív brit kormány egyenlőtlenségügyi bizottságot állít fel.

Szurovecz Illés
külföld

Trump nem néz többé focimeccset, ha az amerikai játékosok letérdelnek a himnusz alatt

Most finoman fogalmazott ahhoz képest, hogy három éve lekurvaanyázta azokat, akik térden állva tiltakoztak a rasszizmus ellen.

Szurovecz Illés
külföld