Az ügyészség szerint társaival több százezer adakozót tévesztettek meg, amikor azt ígérték, az összegyűjtött pénzből falat építenek az amerikai-mexikói határon.
A főváros és a Budapest Fejlesztési Központ méri fel az igényeket.
Inkább odahaza kéne sepregetni, nem a több ezer, összezsúfolódott, maszk nélküli kínai partizónál!
Így is rengeteg QAnon-csoport maradt, de nehezebb lesz megtalálni őket a keresőben.
Olaszországban május, Spanyolországban június óta nem volt ekkora ugrás a napi esetszámban. A franciáknál is fölfelé mennek a számok.
Felvonták a zászlót, tiszteket avattak a Kossuth téren.
A főpolgármester szerint a járvány megmutatta: Magyarországnak újjá kell születnie, zöld és szociális fordulatra van szükség.
A volt elnök szerint Trump nem nőtt fel a feladathoz, mert nem is képes rá. Most meg kell menteni a demokráciát.
A G7 szerint a vagyonnyilatkozata alapján négy évig kellene kiadás nélkül dolgoznia, hogy kifizessen egy heti hajózást.
Eszméletlenül fekszik az intenzív osztályon.
Másképp jár a 2-es villamos, a 3-as metró, a bazilikánál sávokat zárnak le.
A nemzetbiztonsági törvény miatt, ami jelentős csapást mért a hongkongi szabadságjogokra.
Május óta egyszer volt ennél több napi új eset, az is egy hete.
Miközben lazult a lakossági fegyelem, és növekedésnek indult a fertőzésszám, továbbra is kevés tesztet végeznek. Kérdéses, mennyire tudják így pontosan felkutatni a fertőzöttek kontaktjait.
Nincs aktív fertőzött lakó, de az emelkedő esetszámok miatt indokoltnak látják a védelmet.