A fideszes képviselő két posztban is lezárta Szájer József szexbotrányát.
Részleges lazításba kezdtek.
A Financial Times szerint már körvonalazódik a terv, megvannak a jogi lehetőségek.
Szerinte Szájer botránya árt a politikai közösségnek.
Putyin elrendelte.
„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek?” - kérdezte az Európai Néppárt elnöke.
A Duna-parti holokauszt-emlékművet idéző cipőket tettek ki a múzeum elé.
A román sajtó Marosvásárhelyen érdeklődött a lemondott fideszes képviselő szexbotrányáról.
A Fehér Házban, egy rendezvényen pendítette meg.
Alternatív gyógymódok közpénzből.
Az elmúlt két hétben egymillió főre vetítve nálunk haltak meg a legtöbben az európai uniós országok közül. Gulyás miniszter mégis szívesen lazítana karácsonyra. Járványhíradó.
Az első csoportos tesztelés eredményei. Az adatközlés módja ismét megnehezíti a helyzet nyomonkövetését.
Először nagyon nagy jelentősége volt annak, hogy megugrott a gyógyultak száma. Egy napra rá elmondta, hogy az adatközlés késlekedése miatt történhet ilyesmi.
Közös közleményben állnak ki a PIM és a tagintézményeinek munkatársai. De nem állnak fel, hanem épp ellenkezőleg. Közben Demeter zavarba ejtő levélben magyarázkodik.
Hiba csúszott a felvezetőbe.