Szurovecz Illés

Oltást adnak a tanároknak, de Orbán és Gulyás úgy beszélnek erről, mintha a fogukat húznák

Értékesnek nevezik a tanárok munkáját, de azért figyelnek a „nem pedagóguspárti” hangokra is. A szakszervezet pedig ne kritizáljon, ha már teljesült egy követelése.

Szurovecz Illés
járvány

A 70-eseket nagyobb arányban oltottuk be eddig, mint a 80 év felettieket

Az 50-es, 60-as, 70-es korosztály oltottságában éllovasok vagyunk Európában. Közben tragikus számokat produkál a harmadik hullám.

Szurovecz Illés
járvány

Kígyózó sor a kismamák oltópontjánál, a Semmelweisen ezer nőt oltottak be

Olyanokat is, akik nem tudták igazolni, hogy jogosultak rá. De a jövőben csak azok kaphatnak oltást hétvégén, akik megfelelő beutalóval és kiskönyvvel mennek.

Szurovecz Illés
járvány

Rendeletbe írta a kormány, hogy április 19-én nyitnak az óvodák és az iskolák

Kiderültek a jövőbeli lazítás részletei is.

Szurovecz Illés
járvány

A Nyugati pályaudvar mellett lesz a Puczi Béla tér

Most még parkoló, később közpark lesz.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gulyás szerint áprilisban nyithatnak a teraszok

De minden előrejelzés bizonytalan.

Szurovecz Illés
járvány

A Jobbik szerint Orbán Viktor suttyó

Új fejezet a szegénylegény-kampányban.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Koronavírusos egy lengyel focista, aki a cserepadon ült a magyarok ellen

Lukasz Skorupskinak csütörtök este lett hőemelkedése.

Szurovecz Illés
lengyelország

Határozottan virágzik a liliomfa Pécsen

Húsz fok van, mi mást tehetne?

Szurovecz Illés
ÉLET

Az ausztrál miniszterelnök szerint indokolatlan bosszú, hogy Kína tovább emelte a borra kivetett büntetővámot

A Kereskedelmi Világszervezethez fordulhatnak.

Szurovecz Illés
külföld

Ismeretlen járványadat jelent meg Orbán Viktor fotójának hátterében, csak sejtésünk lehet, mit takar pontosan

Ha igazunk van, közel 1500 plusz kórházi beteggel számolhatunk, mint amennyiről beszámolnak. Decemberben is kiderült hasonló, most nem válaszoltak a kérdésünkre.

Szurovecz Illés
járvány

Eljött a nap, amikor megtudhattuk, mennyien fekszenek intenzív osztályon

Régóta kérjük a kormányt, végül egyetlen napi intenzíves adatot megosztottak a nyilvánossággal a legnagyobb kórházi terhelés idején: 1784.

Szurovecz Illés
járvány

A minisztérium járványszakértője szerint nincs okunk kételkedni: nyerhetünk a vírussal szemben

Nyitni csak ésszel, fokozatosan szabad, nem dőlhetünk hátra.

Szurovecz Illés
járvány

Közelítünk Szerbiához átoltottságban

Hogy állunk az oltással? 1,7 millió embert oltottunk be, április közepére érhetünk el oda, amikor már lazítana kicsit a kormány.

Szurovecz Illés
járvány

A fertőzésen átesettek 61 százaléka fél év után is védett volt egy friss kutatásban

Leginkább azok, akik súlyos tüneteket produkáltak.

Szurovecz Illés
járvány