Így verték át feketéző olvasónkat az utcán. Tanulságos történet.
Avagy egy csodálatosan gömbölyű elme megroggyanása az Atlanti-óceán közepén. Egy civil, aki kitalálta, hogy elvitorlásozik a Kanári-szigetekről a túlpartra, de azzal nem számolt, hogy már az első perctől egy rémálomba csöppen. Elég a negédes útibeszámolókból!
Dödökézés hajtás után!
Legalábbis Fónagy János államtitkár most ezt pedzegette a köztévé egyik műsorában.
Egy településen harangokkal jeleznek a lakosságnak, ha jön a hatóság vegzálni. A dokumentum hitelességéről nem tudtunk meggyőződni, de hátha ön megteszi!
Hihetetlen, de majdnem minden tárggyal működik.
Rég volt ilyen vidámság a miniszterelnök környezetében.
Ezzel pedig a Coming Out és a Megdönteni Hajnal Tímeát után a legjobban nyitó magyar mozifilm az utóbbi években.
S. Nagy István 81 éves volt. Olyan daloknak volt ő a szerzője, amiről fogalmad sem volt, hogy nem a bandák szerezték. Dolgozott a Scampolónak, az Omegának, Zoránnak.
44 évig mutogatták melleiket a napicsajok a legsikeresebb brit bulvárlap 3. oldalán. Két éve tiltakozás indult, pénteken jelenik meg az utolsó csöcsös szám.
Az első két támogatást ráadásul a fideszes ellenjelölttől és párttársától kapta. Most lovagiaskodásnak vagy kicsinyes politikai játszmának vagyunk tanúi?
Az államtitkár szerint a legnehezebb feladat a magyar építőiparivállalkozók érdekeinek megvédése lesz, Brüsszel miatt ugyanis komoly nyomás van, hogy nyugati cégek is részesüljenek a projektekből.
Kollégánk a helyszínen, bemutatkozott az állami támogatással fejlesztett csodahangszer.
Kína, az EU és Oroszország lassul leginkább.
A terroristákkal és a hackerekkel együtt a nagy lapok munkatársaira is veszélyforrásként tekintenek.