Tbg

Lázár János emelné a közigazgatásban dolgozók bérét

30-50 százalékkal emelné a kormány a "talpasok" bérét. Hiszen ők azok, akiken az államreform, a bürokrácia leépítése múlik, érvelt Lázár.

Tbg
POLITIKA

Álarcos rendőrök rohamozták meg egy civil szervezet irodáit Moszkvában

Az Otkritaja Rosszija nevű, Hodorkovszkijhoz köthető szervezet volt a célpont.

Tbg
külföld

Vasúton gyakoroltak a rendőrök

Ha atomvonat haladna át Magyarországon, és a tiltkozók odabilincselnék magukat a sínekhez, a rend őrei tapasztalattal a hátuk mögött állnának a helyzet elébe. KÉPEK!

Tbg
cukiság

Cserbenhagyó gázolta el az olimpikont Piliscsabán

Benkó Barbarát nermcsak a gázoló hagyta ott, miután látta, hogy él, de a többi autós, sőt még egy rendőrautó is segítségnyújtás nélkül hajtott el mellette.

Tbg
Egyéb

Ebolagyanús eset Szlovéniában!!4!

Afrikából hazatérő szlovén állampolgár mutatja az ebola tüneteit.

Tbg
Egészségügy

A nyíltan náci jobbikosok lemondását követelték a holokausztra emlékezők

A Duna-parton emlékezők szerint kevés, hogy Kulcsár Gergely - pártelnöki kérésre - bocsánatot kért.

Tbg
politika

Férfiak késelték meg egymást a Westendben az Intimissimi előtt

Egy 21 éves szúrt le egy 24 évest.

Tbg
bűnügy

Újabb tucatnyi menekült veszett a Földközi-tengerbe

Az olaszok latartóztattak olyan menekülteket, akik társaikat dobtak a tengerbe. Csak ez elmúlt napban tízezer embert húztak ki a vízből.

Tbg
külföld

A baloldali szavazók is besegítettek a Jobbik tapolcai sikerébe

A Jobbik Tapolcán győzte le a Fideszt, ahol besegítettek azok a baloldali szavazók is, akik tavaly még bíztak egy baloldali győzelemben, de most már a Jobbikra szavaztak.

Tbg
POLITIKA

Emléktáblákat rongáltak meg Csömörön

Tbg
POLITIKA

Négyszázan fulladtak a tengerbe, köztük gyerekek

Tbg
közlekedés

Twerkelő tinilányoktól őrül meg az erkölcsös Oroszország

Percekig seggüket rázó lányok csapták ki a biztosítékot a moszkvai erkölcscsőszöknél.

Tbg
cukiság

Csak egy taxis tud ilyen elegánsan előzni

Buszt, jobbról, járdán.

Tbg
közlekedés

Drazsé lett a világ egyik legjobb mentőkutyája

Először jutott be magyar kutya az elitklubba.

Tbg
ÁLLAT

2018-ig összekötik Zalaegerszeget az M7-essel

Orbán Viktor Zala megyében ígérgetett.

Tbg
politika