Tbg

A gazdasági minisztérium kikéri magának, hogy súlyos gazdasági következményei lehetnek a vasárnapi zárva tartásnak

A Népszabadság szerint létezett egy három évvel ezelőtti hatástanulmány a vasárnapi zárvatartás káros következményeiről. Az NGM ma közölte, ők ilyet nem számoltak, és - bár továbbra sem számoltak ki semmit - különben sem igaz, amit a hároméves tanulmány állít.

Tbg
gazdaság

Már a sarkunkban vannak a részeg kínaiak!!4!

Kínában lassan minden nap részeges napfogyatkozás van: ahogy terebélyesedik a középosztály, úgy iszik egyre többet. A nagyivás ráadásul nem is egy baráti elfoglaltság arrafelé.

Tbg
Egészségügy

Így nézett ki Európában a részleges napfogyatkozás

Szinte minden tagállam Napjából kiharapott egy jókora darabot a Hold, majd kiköpte, és továbbállt.

Tbg
tudomány

Egy lövés dördült Örkényben

Kérdés, hogy a férfi négyszáz méter rohanás után baltával a kezében fordult-e az őt üldöző rendőrök felé, vagy ekkor már nem volt nála fegyver.

Tbg
bűnügy

Március 15. egyetlen gifben

Tbg
életmód

Állami kitüntetést kapott a szoci nyugdíjas is

Lorán Lenkét is kitüntette Balog Zoltán miniszter. Csupa keményen dolgozó művész kapott díjat a kormánytól, sőt még Mága Zoltán is.

Tbg
KULTÚRA

17 év után találtak rá elveszett gyerekükre

Még az újszülöttosztályon rabolták el a kislányt, akivel teljesen véletlenül találkozott össze kisebbik testvére az iskolában. Különös vonzalom támadt bennük, végül kiderült, édestestvérek.

Tbg
bulvár

Tarlósnak dolgozik a Hagyóval leszámoló egykori ügyész

A Demszky-korszak végén felszaporodtak a fővárosi cégeket érintő ügyészi fejlentések, ám az ügyek legtöbbjében nem is született ítélet. Az eljárásokat hajtó ügyész és volt rendőrök mégis kényelmes állást kaptak a Városházán.

Tbg
Budapest

Ennyivel keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak

Tbg
infografika

Kijött a Kurt Cobainről szóló film előzetese

Szem nem marad szárazon!!!

Tbg
zene

Lázár: Az EU-nak nem érdeke a paksi bővítés leállítása

A miniszterelnökséget vezető miniszter igyekezett mindenkit megnyugtatni Paks ügyében péntek reggel: a kormány folyamatosan tárgyal az EU-val, szerinte lesz "megnyugtató megoldás", és az oroszok is fognak szállítani fűtőanyagot.

Tbg
POLITIKA

Felszámolták a kerítéssel foglalkozó miskolci bűnbandát

Félreértés ne essék, a banda nem kerítésekkel, hanem prostituáltakkal üzletelt.

Tbg
bűnügy

Mégis a liberálisok a boldogabbak, nem a konzervatívok?

Ön is gondolkodott már azon, hogy miért örül annyira Fodor Gábor az 1% alatti választási teljesítménynek, és miért feszült Orbán Viktor, amikor kétharmaddal győz?

Tbg
TUDOMÁNY

Nemcsak a magyar ipari termelést, de Szijjártó kvázi kabinetfőnökét is a Mercedes húzza

Tbg
POLITIKA

JeSuisCharlie-kiállítás a Francia Intézetben

Tbg
KULTÚRA