Tbg

Így néznek ki a világ legősibb ékszerei

A krapinai neandervölgyi ősemberek ékszerként használhatták a finoman megmunkált madárcsontokat.

Tbg
TUDOMÁNY

Ismerjék meg a Radioaktív Embert, a Fukusimai Állatok Védelmezőjét

Egy 55 éves munkás nem hagytal el Fukusimát, és már négy éve minden tiltás ellenére, egyedül, adományok segítségével eteti a zónában hagyott állatokat. Egyszerre akad ki a cukiságméter és a Geiger--Müller-számláló!

Tbg
ÁLLAT

Elfogták a kótaji gyilkosság feltételezett elkövetőjét

Tbg
bűnügy

Váratlanul hazaszállíttatták a Buddha-szobrot és múmiát Budapestről

A történet kissé zavaros, nem is a magyar, hanem a kínai állami hírügynökség tudta meg a sztorit. Állítólag egy kínai városban felismerték benne az egykor tőlük ellopott szobrot, amely azért különösen értékes, mert egy 900 évvel ezelőtt elhunyt szerzetes mumifikált holtteste van benne.

Tbg
Egyéb

Újabb dili a Fidelitastól: Beengednék a pártpolitikát az egyetemekre

Még kis sem hűlt a provokátorfigyelő ötlete, újabb tematizálási kísérletbe fogott a Fidesz ifjúsági szervezete. Résen kell lenni a felsőoktatásban is.

Tbg
POLITIKA

Három év után először ül le egymással a kínai, a japán és a dél-koreai vezetés

Nagy áttörésre senki nem számít, de a közeledés nem feltétlenül tetszhet Washingtonnak.

Tbg
gazdaság

Blikk: Négy órán át kínozták Simicska Lajost

A nagyvállalkozó egy meggyötört kisember arcát mutatta a négyórás szájsebészeti beavatkozás után, amikor összefutott a Blikkel. A többi szépirodalom.

Tbg
Média

Aranycsempészt fogtak, fizetett

Tbg
gazdaság

MTVA: Világszínvonalú, amit csinálunk

A nézettség nem omlott össze, elenyésző a bakik száma az összképhez képest, Dani és a hírhamisítás egy külön történet. Szabó-László Zsolt MTVA-veziggel beszélgetett a Népszabadság.

Tbg
Média

Jó idő lesz

Tbg
időjárás

Leléphetnek a milliárdokért kiképzett, de nem megbecsült magyar Gripen-pilóták

A honvédség nem becsüli meg őket, a magánszférában kereshetnek kiutat.

Tbg
hadsereg

Egy kép, amely többet mond ezer szónál

A valóság az élet legnagyobb művésze!

Tbg
csoda

Szüleik segítségével, tömegesen puskáznak az indiai diákok

Az állam fizet, ha sikerül a vizsga. A tömegoktatás mellékhatásai.

Tbg
oktatás

Nem volt hely a tök üres debreceni stadionban :DDD

Tíz éve jár a család bérlettel a DVSC meccseire, mégsem kaptak ülőhelyet a Videoton elleni "rangadóra".

Tbg
futball

Az Irie Maffia írta a Sziget idei himnuszát

Tbg
ZENE