Tbg

Halálra gázoltak egy gyalogost Piliscsabán

Tbg
baleset

Kínában is megjelent a Zika

Egy 34 éves férfi szedte össze Venezuelában, de már jobban van, az elterjedéstől nem tartanak Kínában.

Tbg
Egészségügy

Csökkent a benzin ára

8 forinttal kevesebb, a gázolajé nem változott.

Tbg
közlekedés

Halálra gázoltak egy gyalogost Ócsán

Tbg
baleset

Orbán Ráhel és Andy Vajna is ott volt azon a zártkörű találkozón, ahol Rogán ismertette az újfajta állami turizmusszervezés koncepcióját

A központosítással létrejönne a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség, a legfontosabb arcokat tájékoztatták első körben.

Tbg
politika

„Éjjel érkezem” – mondta a ciklon

Tbg
időjárás

Drágább lesz a 3-as metró felújítása mint a 2-esé

A 2-esen egy kilométer 5,6 milliárdba, a 3-ason 7,2 milliárd forintba kerül. De!

Tbg
közlekedés

Vigyázzunk nagyon Omóra, a halvány zsiráfra!

Tanzániában tavaly láttak egy nagyon ritka zsiráfot, akivel idén januárban is találkoztak. Félő, hogy másoknak is megtetszik, de nem érdek nélkül.

Tbg
ÁLLAT

Videó a Calais-i menekülttábor kiürítéséről

A Vice forgatott Európa egyik legforróbb helyszínén.

Tbg
külföld

Nem jár a 4-6-os (UPDATE: Már jár!)

Tbg
baleset

A korrupció az, amiből engem kihagynak

A magyar iparkamara készített felmérést a hazai korrupcióról. A magyar cégek elmaradnak a visszaélések visszaszorításában.

Tbg
gazdaság

Még mindig uzsoráznak

Húsz cég közül ötnél még mindig elérhető „az uzsorahitel jellegű zálogházi gyakorlat”. A legszegényebbeket csapják be.

Tbg
PÉNZ

Megint eltűnt Traskó Dóra

A tatabányai lányt megint keresi a rendőrség.

Tbg
életmód

Autókat gyújtogattak Drezdában a menekültellenes Pegida demonstrációján az ellentüntetők

Több száz baloldali aktivista támadta meg Drezdában a menekültellenes tüntetést. A Pegida páneurópai fellépést hirdetett meg.

Tbg
külföld

Félmilliót fizetett egy bliccelő a BKK-nak

A BKK gyors ütemben elkezdte behajtani az elmaradt pótdíjakat, gyorsabban évülnek el ugyanis.

Tbg
közlekedés