Az időjárás pedig kedvez az online szavazásnak.
A reptéren ragadt utasoknak fogytán a vizük és az élelmük.
A politikust a Kreml közelében lőtték agyon 2015-ben.
Sorra állnak ki Európa mellett, miután a parlament az orosz mintára készült külföldiügynök-törvényről szavaztak.
Szinte napra pontosan öt éve gyulladt ki a párizsi Notre-Dame, egyelőre mindkét tűz oka ismeretlen.
2025-ig kellett volna ott lenniük a békefenntartóknak, akiknek asszisztálása mellett foglalta vissza a területet Azerbajdzsán Örményországtól.
Magyar Péter nevének említése nélkül.
Porcukorból.
Meg is lett az eredménye: Jószai Attila a fiziológiai változások alapján nem járt Kövér László házában, bár a szigetszentmiklósi polgármester ezt állította róla.
A két év próbaidőt egy évre enyhítették.
És közben igényesebbek is lettünk.
Az Orbán Viktort példaképnek tekintő vezető kormánypárt, a Grúz Álom egyszerre akar közeledni az EU-hoz, a NATO-hoz és Oroszországhoz.
Pályázat útján választották ki a 6 nőt és 4 férfit, rajtuk kívül maga Magyar, illetve Tarr Zoltán lelkész szerepelnek a párt EP-listáján. A jelöltek többsége külföldön él vagy élt korábban.
Miközben harmadik társuk, a meccsen addig már mesterhármasig jutott Palmernek pont egy gól kellett, hogy beérje a góllövőlistán Haalandot.
„Ez a város egy akkora fasz város lett, hogy sajnálom, hogy az életemben volt valamikor közöm Győrhöz.” Bocs, ezt nem ide.