A védelmi miniszter elrendelte a totális ostromot. Már bombázzák a menekülttáborokat, megszűnt az övezet vízellátása, nem lesz áram, élelmiszer és üzemanyag.
Korábban kötelező volt, ma már csak ajánlott.
Kérdés, mennyien ülnek vissza most, hogy 20 forinttal csökken az üzemanyagár.
„Ennyi erővel akár a kommunizmus bűneit is rám kenhetik, mert apámat ők ütötték agyon” - mondta.
Washington a mai napig nem ratifikálta az egyezményt.
Felsorolta, hogy a lap egykori vezetőit milyen „zsíros állásokkal” halmozták el.
Szlovákia túlságosan eladósodott, bár nem annyira, mint Magyarország.
A hirdetésekre szánt maradék kétmilliárd nagy részénél is kimutatható a kormányzati kapcsolat.
A merényletnek legalább három amerikai halálos áldozata volt.
Meglepetés: az 1969-ben indult Rádiókabaré még létezik. A viccek pont olyanok benne, mint a hetvenes években, a közéleti tartalom mintha kevesebb lenne, de ami van, az váratlan. Tóth Gabi is kapott.
A volt Jobbik-elnök felkészült arra, hogy megint jöhetnek ahhoz hasonló esetek, amikor ő volt Terry Black muszlim szeretője. Békéscsabán indította országjárását Vona Gábor új pártja, amit a Medián 20 nappal a megalakulása után 2 százalékra mért.
Még a tavalyi országgyűlési választás előtt.
Lyukas a magyar határkerítés.
Ficót is őrizetbe vette volna, de a szlovák parlament nem adta ki.
A jutalmat jótékony célra fordította, a felesége alapítványának is jutott belőle.