Tóth-Szenesi Attila

Egymás után lobbannak fel a Fidesszel szembeni KDNP-s ellenállás apró kis lángjai

Már-már koalíciós válság körvonalazódik a Fidesz és a KDNP között. Lázadnak a kereszténydemokrata érzelmű városok, dafke maradnak az Európai Néppártban a kereszténydemokrata érzelmű politikusok, miközben Magyar Pétertől Rotyis Bálintig mindenki őket cseszegeti.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Az utolsó pillanatban kiugrott a Fideszből a nyergesújfalui polgármester

Már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Egy az egyben pelikánná változott a gödöllői Fidesz

Víz mellett élnek, hatalmas testűek, csőrszerű orruk van, csoportosan vadásznak. Ez lenne a Fidesz gödöllői szervezete?

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Szemérmetlenül kampányolt gyerekekkel a nagykőrösi fideszes polgármesterjelölt

A helyi választási bizottság szerint ezzel nincs gond, a tagok között pedagógusok is vannak. A területi választási bizottság másképp döntött.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Minden idők kampányfilmjét forgatták a győri polgármesterről

Két és fél percig azt hittük, hogy jó lesz.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A zsírbegyűjtők szétcseszték, Lázár János megcsinálta

Kedden avatják fel a három év csúszással, 5,5 helyett 11 milliárd forintból elkészült geszti kastélyt, a Tisza család egykori otthonát. A kastély a felújítás után a reformátusok tulajdonába és kezelésébe kerül, mivel a család két miniszterelnöke, Tisza Kálmán és Tisza István is az egyház kiemelkedő alakja volt.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Rémálommá vált az utazás – új-zélandi katonai géppel evakuálták az Új-Kaledónián rekedt két magyart

Krajcsovszki Mónika tanulmányi-, Tóth Viktória munkaúton volt a francia fennhatóságú Új-Kaledóniában, amikor zavargások törtek ki egy párizsi alkotmánymódosítás miatt. Eredetileg május 18-án kellett volna hazaindulniuk, de csak most kedden érkeztek meg Budapestre.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Negyvenkét góllal kellett nyerniük a kerekegyházi U14-es focistáknak, annyival nyertek

43-1 lett, a győztes edző attól félt, hogy levonul az ellenfél, az aranyérmet bukó kunszentmiklósiak szerint a jegyzőkönyvek nem mindig stimmelnek.

Tóth-Szenesi Attila
sport

„Ön elítélné a klubot, ha például az orosz Gazprommal kötne szponzori megállapodást?”

A Fradi bérleteseit kérdezték, de a Shell és a Huawei megítélésre is kíváncsiak voltak.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Mikre nem jók a megyei napilapok? A Mediaworks Baranyát is megszórta kéretlen fideszes propagandával

Előfizető-toborzásnak álcázzák, ügyes.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Az MLSZ Budapesti Igazgatósága vizsgálja minden idők 17-2-es mérkőzéseredményét

Pont 15 góllal kellett győznie a Szent István II-nek, hogy bajnok legyen.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A közmédia Híradójában egy az egyben leadják Orbán Viktor kampányvideóját

A Híradó 60 százaléka háborús riogatás, a Fideszen kívül más párt nem létezik, Putyin is besegít.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A Fidesz ott segít, ahol tud: szavazási kisokos segíti Jászapáti fideszes szavazóit

Szabad ezt?

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Előfizetőtoborzásnak álcázva szórják meg Győr-Moson-Sopront Kisalfölddel és fideszes propagandával

Fideszes propagandakiadvánnyá züllött az egykor az egyik legjobbnak számító megyei napilap.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A Fidesz csavart egyet a kampányán, a háborús plakátok után itt vannak a békések

A betűkből maga Orbán Viktor néz le ránk, aki pénteken alig fél óra alatt 59-szer mondta ki azt a szót, hogy háború.

Tóth-Szenesi Attila
belföld