A tárgyalás „akár holnap reggel is kezdődhetne”, az ukránoknak kellene ukrán nyelven megtartaniuk, és magának Putyinnak sem kell jelen lennie.
A korlátozások enyhítése után közel 20 millió ember lett koronavírusos.
Még soha nem mondott ilyen hosszú újévi beszédet, pláne egyenruhások társaságában nem.
Kim Dzsongun sem tétlenkedett közben.
Az ukrán elnök újévi üzenetében azt kívánta, hogy a gyerekek 2023-ban már egy békés országban látogathassák meg nagyszüleiket.
Az 53 éves angol férfi egy atomerőműben dolgozik, célja a rákbetegek segítése volt.
35 másodpercen múlt a hírnév, Budapest lemaradt.
Jelenleg is több millió a fertőzött és százezren halhattak meg pár hét alatt.
Az eredeti Pointer Sisters négy tagja közül már csak Ruth él.
A 2015-ös menekültválság után felhúzott határkerítést is bontani kezdik.
2023-ban az erőseknek a gyengék, a fiataloknak az idősek, a tehetőseknek a szegények mellé kell állniuk.
A 37 éves portugál alighanem pályafutása utolsó szakaszához érkezett.
A Dél-kínai-tenger fölötti incidenst videóra vették.
Nem jár mindenkinek, bár korábban úgy lehetett érteni.
Rajta kívül testvérét és két román gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.