10 napja már pozitív lett a tesztje, a tünetei nem múlnak, de a szóvivője szerint ez csak elővigyázatosság.
Ferenc pápa az üres Szent Péter-bazilikában arról beszélt, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik.
Videóban örökítette meg, ahogy kézjegyével látja el az ingyenes parkolásról szóló rendeletet.
„Szolidárisak vagyunk az Európai Unión belül” - közölte Babis miniszterelnök.
A II. világháború hazafias dalát idézve buzdított összefogásra.
„Most nem szabad feladni” - figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.
Az ellenzéki párt szerint az 590 milliárdos beruházás költségeiből kellene finanszírozni a járvány megfékezését, nem pedig az önkormányzatoktól elvonni 34 milliárdot.
A másik jó hír, hogy két hete nem volt ilyen kevés az új áldozat.
108 évesen hunyt el egy idősotthonban.
Kézfertőtlenítőket is árult a neten, de nem szállította le a rendeléseket.
Az más kérdés, hogy mit szólnak ehhez a gazdák.
Enyhe tünetei vannak, otthoni karanténban van.
A forint gyengülése ellenére egy hónap alatt 85 forintot esett a benzin és 58-at a gázolaj literenkénti ára.
A „világ legnagyobb vázájától” a helyi idegenforgalom fellendítését várják.
Európát sokkolta a láthatatlan ellenség, fájó hibákat követett el, de az elmúlt hetekben a világ legerőteljesebb válaszát adta a válságra von der Leyen szerint.