Ötezer eurót is elkérnek, hogy kimenekítsék a vendégmunkásokat a járvány spanyol és olasz gócpontjaiból.
Korosztályok és programtípusok szerint is lehet keresni a rohamosan bővülő kínálatot.
Orvosi Kamara: Az egészségügyben fokozódik a bizonytalanság. Kásler: Az orvosi kamara fokozza a bizonytalanságot.
Parádés visszavágás, csak hamisítani kellett hozzá.
A miniszterelnök fia arról posztolt, hogy remélhetőleg csak ellenzéki idősek halnak meg a tüntetés után.
Lukasenka a szertartás után beszélgetett a hívekkel és bírálta a korlátozásokat.
Közterület-felügyelők ellenőrzik, hogy mindenki betartja-e a hétvégére hozott szabályokat.
A szerológiai tesztből kiderülhetne, hányan lehetnek hordozók és hányan szereztek immunitást.
Nem olyan optimista, mint Matolcsy.
A koronavírus-járvány elleni küzdelem közös nemzeti ügy, amelyhez mindannyiunknak hozzá kell járulni - olvasható a törvényjavaslatban.
Ferenc pápa szerint a vírusnál is nagyobb veszéllyel fenyeget a válság nyomában járó közömbösség és önzés.
Orbán Viktor szerint május 3-án lehet a legrosszabb a helyzet, az írásbeli vizsgákat május 4-re írták ki.
Az mindössze két hét.
Ki hányat ismer fel?
Sonka, tojás, finom szavak, jól indul a nap.