Ragaszkodnak a járványügyi szigorhoz.
Ahol az első hullám nem volt olyan durva, ott a második még lehet az, figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója.
Michael Jordan 35 éve beleizzadt --> 183 millió forint.
A magyar kórházak intenzív osztályai kaptak belőlük.
22 magyar bajnoki címet nyert.
A Néppárt frakcióvezetője állítja: a kínaiak bevásárló körutat tartanak a járvány alatt kiszolgáltatottá vált európai vállalatok között.
Dunakeszin úgy tolták a retrópartit a polgármesterrel, mintha már ma sem lennének érvényben a kijárási korlátozások.
De az óvintézkedéseket be kell tartani, áldozni csak kézbe lehet, perselyezni csak a végén.
Az egészségügyi miniszter szerint eredményes a taktikájuk, amely a tömeges tesztelésen, a fertőzöttek elkülönítésén és a fertőzési láncolatok feltárásán alapul.
Attól is tartanak, hogy a külföldi szállítmányozás omlik össze.
Aki ezt elvégzi, további ingyenes képzéseken is részt vehet, és kamatmentes Diákhitelt igényelhet.
Szlávik János infektológus emlékeztetett a kockázatokra.
Nagyon erős a videó, ahogy a tiltakozó orvosok és ápolók látványosan elfordulnak a kormányzati delegációtól.
A rendhagyó gyulai eseményen, amelyet senki nem hív tüntetésnek, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András is megszólal.
Az Átlátszó felvételein feltárul a jól őrzött birtok a saját tóval és erdővel, idilli faházakkal és egy különös toronnyal.