A hónap cáfolata.
Annyit tudunk, hogy ebből 300 milliárd ment el a rengeteg lélegeztetőgépre.
„A magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre.”
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint nem az a legfontosabb kérdés, miért nem ment börtönbe Kaleta Gábor. Hanem hogy mivel akadályozható meg az újabb elkövetés, és hogyan lehetne megvédeni a gyerekeket.
A Parlament döntött az SZFE alapítványi kézbe adásáról és teljes átalakításáról. Az egyetemistáknak csak az éneklős-táncolós tiltakozás maradt.
A szavazás alatt a hallgatók a Kossuth téren körtáncoltak.
Nem az egyetem hallgatói és oktatói voltak azok.
100 ezernél is több panasz érkezett, a világ egyik legnagyobb gyógyszer- és vegyipari vállalata pedig inkább kártérítést fizet, mint hogy bíróságon védje meg magát.
Éppen Washingtonba tartott egy tárgyalásra, amikor a hágai ügyészség bejelentette a rendkívüli döntést.
Mármint nem az a pap, akit szexuális zaklatással vádoltak meg, hanem az, aki ezt jelentette.
A törökök nem csak megnyitották a határaikat, de a menekülőkkel teli bárkákat a határőrök kísérik görög területre, állítja a külügyminiszter.
A járvány csúcsán 82-en szorultak ezek segítségére.
Súlyos vád ez egy politikustól, aki amúgy a maga részéről a higgadt párbeszéd híve, de nem tudta elfogadni a javaslatokat, amelyekkel az egyetem autonómiáját akarták volna garantálni.
30 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek a híd állagának megóvása érdekében.
Addig is bevezetik a társelnöki rendszert.