Urfi Péter

Kórházban van Boris Johnson brit miniszterelnök, újra tesztelik

10 napja már pozitív lett a tesztje, a tünetei nem múlnak, de a szóvivője szerint ez csak elővigyázatosság.

Urfi Péter
külföld

Rendhagyó szertartásokkal telt a virágvasárnap az egész világon

Ferenc pápa az üres Szent Péter-bazilikában arról beszélt, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik.

Urfi Péter
vallás

Orbán Viktor: „Aláírtam”

Videóban örökítette meg, ahogy kézjegyével látja el az ingyenes parkolásról szóló rendeletet.

Urfi Péter
politika

Francia betegeket gyógyítanak Csehországban

„Szolidárisak vagyunk az Európai Unión belül” - közölte Babis miniszterelnök.

Urfi Péter
külföld

Erzsébet királynő: Találkozunk még

A II. világháború hazafias dalát idézve buzdított összefogásra.

Urfi Péter
külföld

Ausztriában eljött a nap, amikor a hivatalos adatokban több volt az új gyógyult, mint az új fertőzött

„Most nem szabad feladni” - figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.

Urfi Péter
külföld

A Momentum azt követeli, hogy a kormány függessze fel a Budapest-Belgrád vasútvonal építését

Az ellenzéki párt szerint az 590 milliárdos beruházás költségeiből kellene finanszírozni a járvány megfékezését, nem pedig az önkormányzatoktól elvonni 34 milliárdot.

Urfi Péter
POLITIKA

Olaszországban először csökkent a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma

A másik jó hír, hogy két hete nem volt ilyen kevés az új áldozat.

Urfi Péter
külföld

Meghalt William Frankland, az allergiakutatás úttörője

108 évesen hunyt el egy idősotthonban.

Urfi Péter
GYÁSZ

Szájmaszkokkal üzletelő csalót tartóztattak le

Kézfertőtlenítőket is árult a neten, de nem szállította le a rendeléseket.

Urfi Péter
bűnügy

A munka nélkül maradt franciák tömegesen jelentkeznek a külföldi idénymunkások helyére

Az más kérdés, hogy mit szólnak ehhez a gazdák.

Urfi Péter
külföld

Pozitív lett a kardiológiai intézet főigazgatójának tesztje

Enyhe tünetei vannak, otthoni karanténban van.

Urfi Péter
Egészségügy

Ebben az évszázadban még soha nem zuhant ekkorát a benzin ára

A forint gyengülése ellenére egy hónap alatt 85 forintot esett a benzin és 58-at a gázolaj literenkénti ára.

Urfi Péter
gazdaság

Herenden fel akarnak építeni egy 27 méter magas, váza formájú kilátót. Frissítve: április 1.

A „világ legnagyobb vázájától” a helyi idegenforgalom fellendítését várják.

Urfi Péter
idióta rekordok

Az igazi Európa visszatért, mondta a Bizottság elnöke, aki szerint új Marshall-tervre van szükség

Európát sokkolta a láthatatlan ellenség, fájó hibákat követett el, de az elmúlt hetekben a világ legerőteljesebb válaszát adta a válságra von der Leyen szerint.

Urfi Péter
gazdaság