Brazíliában még javában tombol a járvány, a szövetség így akar biztonságos körülményeket teremteni a felkészüléshez.
A kevésbé érintett területen az üdülőhelyek is látogathatók lesznek.
25 százalékkal csökkent a legnagyobb európai gazdaság ipari termelése a koronaválság alatt.
Egy gyanúsan olcsó budapesti lakásról emaileztek az eladóval, aki kémprogramot is küldött a fotók mellé.
Hoppál Péter most éppen a Népszavát fenyegeti.
Nem is kívánhatna magának jobb beosztottakat az ember.
Ki hallott már ilyet?
Problémát jelenthet, hogy a radikális antifasiszta aktivisták nem egy szervezet.
Újra elrendeltek a fokozott ellenőrzést, ezúttal néhány megye megúszta.
Logikus: ha csak a teraszokon lehet vendégeket fogadni, akkor legyen mindenhol terasz.
Az egyik áldozat belehalt a sérüléseibe, a másik a Magyar Narancs újságírójának kertjében keresett menedéket.
Hatalmas botrány lett belőle, amikor kiderült a 20. század legbefolyásosabb színikritikusa, Molnár Gál Péter ügynökmúltja. Halála után megjelent emlékirata sokat elmond az állambiztonság működéséről, az értelmiség kompromisszumairól vagy éppen a Kádár-kor meleg szubkultúrájáról.
A szigorú katolikus hierarchiában szinte példátlan gesztus. A Vatikán is vizsgálódik.
Ez is megvolt.
De nem bármi áron.