Magyar szerint a részvételi arány a Fidesz mozgósítási kudarca.
Fő cél az akkugyárak elleni fellépés
Egy ideig hivatalosan úgy lehetett tudni, hogy kiutasított embercsempész karambolozott. Aztán kiderült, hogy mégsem. Az ügyből azonnal politikai vádaskodás lett.
A 27 éves férfi testvére adataival jelentkezett be egy magyar szállodában.
Politikusok gyerekei ne kapjanak állami pozíciókat - erről beszélt Lázár János a 444-nek, aki Orbán Ráhel esetében mégsem lát összeférhetetlenséget.
Egy ember megsérült.
Elképzelhetetlen, hogy bárkit levadásszanak - mondta a miniszter.
A miniszter a közlekedésinfón sorolta az idei vállalásait. Grafikonra tettük, mennyit késtek az elmúlt pár hónapban a vonatok.
Rogán Antal korrupció miatt az USA szankciós listájára került, ez ellen tiltakozik Kocsis.
Hatalmas területet kell átkutatni, a romok közt rekedt embereket a kihűlés veszélye fenyegeti.
Az egyik legnehezebb útvonalon túrázott, amikor eltűnt.
Szükségállapotot hirdettek a megyében.
December közepén feltűnt az összeg a bérjegyzékben, majd négy nappal később eltűnt onnan.
A lány életéért több mint fél órát küzdöttek, végül sikerült újraéleszteni.
Példátlan, hogy egy szövetséges ország vezető politikusa rákerül az USA szankciós listájára. A Biden-adminisztráció 2-3 éve még tartott a következményektől, most viszont már úgy érezték, nincs vesztenivalójuk.