A klubvezetők megtiltják az olyan szponzori szerződéseket, amikben a támogatók kapcsolatban állnak a klubtulajdonosokkal.
Miután az eddigi tulajdonos, Mike Ashley 14 év után eladta a klubot, a szurkolók ünnepelni kezdtek a St. James' Park mellett, mert a kedvencük a világ egyik leggazdagabb klubja lesz.
A klub emellett örökre kitiltotta a stadionjából.
Debbie Hewitt az üzleti világból érkezik, kislány kora óta focirajongó, és egy elég nehéz időszakban veszi át a legrégebbi szövetség irányítását.
„Több trófeám van, mint az egész klubodnak” –üzente a City-drukker dalszerzőnek a francia exjátékos, majd belekezdett a Wonderwall éneklésébe.
A BL-helyre hajtó Liverpoolt Alisson mentette meg.
Az Arsenal vezetésének pedig egy szponzor tiltakozása mellett kellett elbeszélgetnie a palesztinok mellett kiálló egyiptomi Elnenyvel.
Füstbombákat eregetnek a gyepen, a Glazer-család távozását követelik.
A rabonát lassan át lehetne nevezni lamelázásra.
Több százan panaszkodtak a színtévesztőket képviselő brit szervezetnél.
Klopp már csak röhögött kínjában.
Reece James elképesztően eltalálta a labdát, a Chelsea győzelemmel kezdte az angol bajnokságot.
A Manchester United védője először adott interjút a görög eset óta. Elmondása szerint a civilruhás rendőrök a lábát ütötték, miközben azt mondták, hogy vége a pályafutásának.
Soha ilyen nem történt, amióta elindult a Premier League, úgyhogy egyet kérdezek a Pool-szurkerektől: Milyen érzés?
Így kb. 1,3 millió gyereknek igényelhetnek a 6 hetes nyári szünet alatt is ingyenes iskolai étkezésre feljogosító utalványt.