300 millió dollárból fejlesztik ehhez a krajovai gyárukat.
A balesetben két ember meghalt, és a rendőrség szerint senki nem ült a vezetőülésen.
Az automatikus vészhelyzeti funkcióban lehet szoftveres hiba, egyelőre csak az amerikai piacon döntöttek a visszahívásról.
Halász János tavalyi vagyonnyilatkozata szerint nem volt pénzbeli megtakarítása, most mégis tudott venni egy új Merccedest.
Legalább 10 napig áll majd az üzem egy hiányzó japán alkatrész miatt.
„Abban a hitben voltam, hogy ott egy híd lesz” - mondta a 20 éves sofőr.
Reméltük, hogy a Brüsszelből ígért eufória, ami az oltóanyagok gyors szállításából fakadt, majd jól indítja 2021-et, de mára világos, hogy az oltóanyagok nem milliószámra, hanem csak csöpögtetve, tízezrenként érkeznek az országba – feddte meg az EU-t a külügyminiszter.
A három utas ki tudott szállni.
A tinédzser az egyik alkalommal a barátnőjét akarta elvinni kocsikázni.
A kocsi régóta az erzsébetvárosi utcán parkolt, és mivel a férfinak nem volt hozzá kulcsa, egyszerűen betörte az ablakát, hogy kinyissa az ajtót.
Kevesebb az autós, kevesebb a baleset, ezért a cég szerint úgy helyes, ha felajánl az ügyfeleknek egy egyszeri összeget, amit akár jótékony célra is fordíthatnak.
Nagyjából 4%-kal fognak drágulni az e-matricák az idei árakhoz képest.
A Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel megint megvédte a címét.
Hajdú-Bihar megyében mérték be.
Utcai parkolás, mélygarázs, tolatás, áruházi parkoló: kisautó, az a jó.