A kapitány már csak a hajókürtöt tudta nyomni, amikor a partnak ütköztek. Négy ember megsérült.
A nyomozás kezdeti szakaszában fontos, hogy a hatóságok számára bármikor elérhető legyen, ezért tartóztatták le.
Kiderült az is, miért nem szálltak fel a rendőrség helikopterei a baleset idején.
Döntött a bíróság, elrendelte a letartóztatást, de óvadékot állapított meg. Az ügyészség fellebbezett.
A Jászai Mari téri kikötő egyik kamerája vette fel a híd alatt történt katasztrófát.
A hajóroncs az oldalán fekszik, legmagasabb pontja a vízszint alatt 2 méterre, a legmélyebb pontja 7,5 méterre van.
Csak így biztosítható a jelenléte az eljárásban - írták.
A koreai speciális egységek pénteken érkeznek Magyarországra, hogy segítsenek a dunai mentésben.
Megszólalt Kovács Gábor, aki elsőként merült le a Hableányhoz.
Pintér Hajdu János TEK-igazgatót bízta meg a kiemelés irányításával.
Egy TEK-es búvárt úgy kellett kimenteni.
A férfit megrendítette a baleset következménye, sajnálja, hogy a baleset elkerülésére nem volt módja, az áldozatok hozzátartozóinak részvétét fejezi ki.
Náluk azonnali riasztási rendszer működik, a szöuli Han folyón 3 perc a limitidő a mentéshez. Mindenáron meg akarják keresni a holttesteket, mert a koreai kultúra szerint csak így lehet elbúcsúzni. Korea most csak Magyarországra figyel.
Közös sajtótájékoztatót tartott a hajóbaleset miatt hozzánk látogató Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter és Szijjártó Péter.
Amerikai turisták meséltek a BBC-nek a budapesti tragédia pillanatairól.