Ketten meghaltak, egy harmadik pedig súlyosan megsérült.
Pótlóbusz közlekedik.
A kár jelentős, a munkaügyi hatóság vizsgálatot folytat.
A vonat veszélyes növényvédőszert szállították, amiből kis mennyiség kifolyt, de a katasztrófavédelem szerint már nem jelent veszélyt.
Élete második ugrása volt. Most mélyaltatásban van.
A balesetek fő oka a gyorshajtás.
„A mellettem ülő hölgy elkezdett sikoltozni, ekkor felnéztem, és láttam, hogy felénk robog a busz. Az első pillanatban csak üvegszilánkokat láttam mindenfelé."
Tűzoltók, mentőhelikopter, húsz mentőautó a helyszínen.
Szemtanúk szerint férfi ittasnak tűnt a baleset előtt.
A szerencsétlenül járt állat a hordozójából ugrott ki nem sokkal a vonat indulása előtt.
A baleset helyszínére mentőcsapatot küldtek a legénységért.
Boncolás fogja tisztázni, hogy pontosan mi történhetett.
Szeged felé haladt az M5-ös autópályán az a gépkocsi, ami átrepült a szalagkorláton, és egy másik autónak ütközött vasárnap késő este.
Letarolta a szalagkorlátot, halálra gázolt egy biciklist, egy másik autóval is ütközött.
Kerékpárost gázolt majd egy másik autónak ütközött.