Legalább 20 ember meghalt.
Tízezer háztartásban van sötét.
Két idős nő vesztette életét pénteken.
Szerencsére a rendőrök még időben kiértek, és be tudták vinni a kórházba.
Egy másik hajléktalan pedig súlyosan megsérült.
A Kanadában élő Rózsának mellkasi fájdalmai voltak, férje, János beült mellé a mentőbe. Aztán baleseteztek.
Két gyereket is kórházba szállítottak, egy felnőtt életveszélyes állapotban van.
A nyomkövetővel követett férfi épp a parton sétáltatta a kutyáját, amikor segítségre volt szükség.
A 72 fős kutatócsoportnak már majdnem sikerült megmentenie őket, amikor telefonáltak, hogy közben kitaláltak az erdőből.
A trú geek.
Nem mondták neki, hogy vigyázz, mert úgy maradsz! Három tűzoltó szedte ki.
Csak a teteje látszott ki.