Mármint az a néhány ember, aki részt vett az ülésen.
A másik lehetőség, amit vizsgálnak, az, hogy előbb felhozzák a testeket. A búvárok ma már el tudták hagyni a létrát és elkezdték a roncs konkrét felderítését.
A Magyar Nemzet értesülését korábban a közmédia is átvette, az ORFK szóvivője viszont cáfolta.
A baleset idején a közelben tartózkodó Tolnay Zoltán hajóskapitány nyilatkozott erről.
Ha jogerőre emelkedik az arról szóló bírósági döntés.
Defekt okozta José Antonio Reyes halálát.
Elmondták, hogyan húztak ki két embert a vízből a Margit hídnál.
A kapitány már csak a hajókürtöt tudta nyomni, amikor a partnak ütköztek. Négy ember megsérült.
A nyomozás kezdeti szakaszában fontos, hogy a hatóságok számára bármikor elérhető legyen, ezért tartóztatták le.
Kiderült az is, miért nem szálltak fel a rendőrség helikopterei a baleset idején.
Döntött a bíróság, elrendelte a letartóztatást, de óvadékot állapított meg. Az ügyészség fellebbezett.
A Jászai Mari téri kikötő egyik kamerája vette fel a híd alatt történt katasztrófát.
A hajóroncs az oldalán fekszik, legmagasabb pontja a vízszint alatt 2 méterre, a legmélyebb pontja 7,5 méterre van.
Csak így biztosítható a jelenléte az eljárásban - írták.
A koreai speciális egységek pénteken érkeznek Magyarországra, hogy segítsenek a dunai mentésben.