A Halyna Hutchinst megsebesítő revolverben vaktöltényeknek kellett volna lenniük, amikor Baldwin a pisztoly előhúzását és a kamerára szegezést gyakorolta, és a fegyver elsült.
Hét embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, négyen kórházba kerültek.
Egy vegyésztechnikus és egy oktató került kórházba.
A mentők nem tudták megmenteni az idős nő életét.
A Szabadság hídról zuhant a folyóba.
A három férfi szombaton tűnt el, miután elindultak, hogy hogy megmásszanak egy 2355 méteres hegycsúcsot a Helmosz-hegységben.
A több napos havazás után hirtelen jött felmelegedés miatt nagyon nagy a lavinaveszély Tirolban.
Bekészítettek egy cikket arra az esetre, ha tényleg megtörténne.
A kút alig fél méter széles, csak nagyon óvatosan áshatnak.
Nehéz is átlátni ennyi mindent.
Nem járnak a villamosok.
Összesen 273 épületben keletkezett valamilyen mértékű kár.
A 60 éves nő súlyos lábsérülést szenvedett.
Az állatorvosként dolgozó vádlott a baleset előtt egy nappal használt először fegyvert. A puskacsövet lakott terület irányába, az ég felé tartotta, amikor az váratlanul elsült.
Az egyik metrószerelvény tilos jelzésre indult el.